Kedves olvasom! Egy olyan történetről írok neked, melyben valószínűleg szívednek nem épp kedves szereplők jelennek meg. Mégis úgy érzem, muszáj tovább adjam tapasztalataimat Róla, hogy te ne ess abba a hibába, amibe én. Egy kígyót melengetek a kebleimen, s bár ezt tisztán látom, nem tudok - nem is akarok - ellene tenni semmit, szeretem Őt. Ez lesz az oka halálomnak is, tisztában vagyok vele. Hogy ki Ő? Hamarosan megtudod...
Igazi nevét nem tudom, de a vele töltött hónapok alatt számtalan nevet hallottam már Tőle. Fekete Angyal a legmegfelelőbb név Neki, hiszen olyan szép, mint az ég ragyogó, bájos szolgái, de szíve sötétebb az éjközépnél is.
Egy fagyos téli éjellen ismerkedtem meg vele, egyszerre átkozom és áldom e napot. Gianagba menet megálltam egy fogadóban, amikor megláttam egyedül ült a sarokban. Sose láttam még nála szebb lényt, rögtön megfogott, éreztem, beleőrülök, ha nem kapom meg. Csodálatos éjszakát töltöttem vele, szentül hittem, én hódítottam meg, ma már tudom végig az orromnál fogva vezetett.
Hónapokba került mire felfedeztem a combja belső részén egy apró, de annál többet mondó tetoválást, egy szív kígyóval körülölve. Hírtelen egy világ omlott össze bennem, Orwella egyik kiválasztottját tartottam kezemben, csak egy jó szót kellett volna szóljak, s nem rontotta volna többet e világot. Nem tettem meg.
Az Angyal megesküdött nekem, már nem az, aki volt, s elmondta miként vált a Kitaszított szolgájává. Ostoba vagyok, jól tudom hittem neki, bíztam benne. Jó olvasóm ne vess meg ezért, egy szerelmes férfi írja le szavait.
Tiadlan déli határa mellett született szinte Toronban, azon a tájon sokszor nem tudja az ember hová tartozik. Egy szegény földműves család sarjaként, édesanyját világra jöttekor vesztette el, apja ezek után kifordult magából, egy percet se töltött józanul. Gyermekét hibáztatta a veszteségért, mikor már járni tudott a lány ezt fizikailag ki is fejezte.
Lehet csak mentegetni próbálom, de ilyen körülmények közt talán nem is válhatott más belőle.
Hét évesen véget vetett ennek a viszonynak, elhagyta a falut örökre. De előtte lángra lobbantotta a házukat.
Toronba került kapcsolatba a Rettenet Asszonyának híveivel.
Ezek után megkért ne akarjak megtudni többet az életéről, mert ezt már lezárta el akarja felejteni. Megtettem. Újabb hiba, újabb tévedés, de hittem neki mikor azt mondta, szeret.
Ezután minden megváltozott, kínzott, láttam, miként teregeti ki hálóját más férfiakra, enyeleg velük. Volt mikor eltűnt velük akár órákra is, mikor visszatért egyedül volt. Rám mosolygott, hozzám bújt. Ha kérdeztem, azt mondta nem történt semmi köztük, csak az enyém senki másé.
Hiába tudtam, hogy hazudik vele maradtam, őrülten kellet nekem. Kell most is.
Csak a dalaim változtak, szomorúak tragikusak lettek. Még nem is említettem bárd vagyok, de lassan zenélni se fogok tudni. Elszívja minden erőmet, s mikor már csak roncs leszek, eldob magától. Ismerem a sorsom, de nem tudok ellene tenni.
Most is valami suhanccal fetreng, szegény fiú, Ő lesz az utolsó nő, akit ölelhet. Hisz ha nincs tanú, akkor nem tett semmit, és nem szereti, mikor meggyanúsítják.
Toronba tartunk... Nem hiszem, hogy nem érem meg, mikor oda érünk...
Remélem nem lesz károtokra e rövid iromány, már csak ennyit tehetek az utókorért. Vigyázzatok a Fekete Angyallal!!! Ne essetek a csapdájába...

Ezt a pergament egy Tiadlani fogadó romjai közt találták 3703-ban az íróját és a benne szereplő nő kilétét homály fedi. Lehetséges, hogy a tűzben vesztek oda, ami a házat sújtotta - mégis feltételezzük, hogy az említett Fekete Angyal a pusztulás oka.


Hogy ki vagyok én? Sokan kérdezték már, számtalan választ adtam rá. Legtöbb hamis volt, de hát nem is igazán ez érdekelte őket. Még beszéltem csodálhatták testem tökéletességét. Azon kevesek kik megtudták egy részét is az igazságnak, nem adhatták tovább.
Most elmesélem neked, de vigyázz a tudás átok, mely gyorsan végez veled. Mégis érdekel? Rendben van, hát figyelj. Bújj közelebb, hogy titkom ne fecsegje el az éjszaka. Ne félj kedvesem, nem harapok, hidd el egy felejthetetlen élményt kapsz tőlem.
A nevem Angithia, a Fekete Angyal, ne csodálkozz, tudom másként mutatkoztam be.
Tisztességes országban születtem, de annál rosszabb körülmények között. Anyám meghalt világra jöttemkor, magára hagyva azt a szerencsétlen apám. Mondanom se kell nem én voltam a kedvenc porontya, még a kecskék is több szeretet kaptak tőle. Testvéreim kivetettek maguk közül, ma már nem bánom mocskos parasztok voltak mindannyian. Nem tartoztam közéjük, ez tisztán látszott; fakó bőrük, szalma szőke hajuk mellett szinte kiáltozott az árulásról hollófekete hajam, kreol színem. Mondják születésem előtt kilenc hónappal egy jóképű déli járt a falúba, őt okolták a bűnért.
Az évek teltek rabszolga voltam a szolgák között.
De nem leszek ennyire szigorú velük, meg kell említsem meg is ölhettek volna. E tettük meggátlásában apám kedvenc féleszű fiának kel köszönetet mondjak, vagyis szépségemnek, mely őrült vágyakat keltett. Ezért "kíméltek"
Nem akarlak tovább untatni gyermekkorommal, inkább tovább lépek pár évet.
Tizenegy évesen vettem örök búcsút tőlük, szomorú búcsút...
Bátyám hat évvel volt idősebb nálam, s elvette az, amit jogosnak ítélt.
Ne néz így rám, mint aki nem érti, mit mondok. Nőj fel kedvesem kegyetlen az élet. Igen jól gondolod, a féltestvérem tett nővé. Látom kerekedik a szemed, te akartad hallani, te kényszeríttettél az igazságra.
Bosszúm lecsapott rájuk, feltartozhatatlanul. Apámat, jelentéktelen testvéreim gyors halált nyertek, álmukban szúrtam szíven őket. Édes volt a vérük, sose felejtem el az ízét. Olyan érzés volt mintha az életüket innám el, a tökéletes büntetés.
A vörös folyadék szinte a teljes testem beborította, így mentem el hozzá a szerelmesemhez. Ahhoz a beteg állathoz, őt okoltam mindenért. Lassú, fájdalmas kimúlás jutott neki. Elemésztette a tűz, élve. Szájában a férfiasságával. Máig remélem, hogy eszméleténél volt utolsó perceibe, érezte miként mar testébe a láng, fosztja meg a levegőtől, a jövőtől.
A pusztulás végig söpört a falun magával ragadott mindenkit. Gyönyörű éj volt, a tó vizén a holdfény piros foltokat fedett fel, miután megmártóztam benne.
Toron felé indultam, valami azt súgta az a helyes irány. Talán maga az istennő vezette lépteim.
A koplalás, az eső, a hosszú út elvette minden energiám, már-már a halál kopogtatott nálam. Mily dicstelen vég lett volna? Nem akartam feladni a frissen szerzett szabadságot, meg akartam érteni mit is jelent ez. Nem emlékszem hol estem össze mikor nem bírtam tovább, de nem is lényeg.
Egy szép igényesen berendezett szobában ébredtem, egy csodaszép nő ült az ágyam mellet. Bájosan mosolygott rám, kedvesen beszélt velem, teljesen elkápráztatott. Felajánlotta nekem, hogy gondomat viseli, tanít, és én elfogadtam. Anyám helyett anyám volt. Így váltam azzá, ami vagyok.
Nem, ezt igazán nem árulhatom el. Félek félre értenéd, és elrontanád az éjszakánk, a végén elmondom.
Megkíméllek sok értéktelen részlettől, hidd el, csak untatnálak vele. Inkább mesélek a céljaimról.
Én akarok lenni a leghatalmasabb, a vezető e szűkközösségben. Ha ezt elérem a világ lesz az enyém, hogy hirdesse Úrnőm dicsőségét.
Nem érted látom, nem baj nem is kell, majd rájössz.
Látom sokat figyelted a gyűrűmet, igaz milyen gyönyörű Alexeitól kaptam. Az egyik társam, nem őt nem láthattad. Ők máshol töltik az éjszakát, nem akarnak zavarni.
De most már elég a szóból, ne vesztegessük az időt, túl rövid ez az éj és én ki akarom használni. Hisz ma van a Káosz Éjszakája...