Adam Slater hat éves, amikor furcsa emlékek törnek rá egy másik életből. Idézetek egy majd száz évvel korábbi gyermekkorból, fiatalságból. Arra is emlékszik, hogy a második világháborúban harcolt, s amikor annak végre vége lett, megházasodott, s született egy kislánya, akit Sarahnak hívtak. Nagyon szerette a lányát, tisztességesen nevelt fel, s miután felesége meghalt, ő jelentette számára az egész világot. Egy csodaszép kis külvárosi családi házban éltek, s kapcsolatukat még Sarah házassága, melyet Frankkel kötött sem veszélyeztette. A fiatalok laktak a földszinten, ő pedig – akit emlékei szerint Harry Canningsnak hívnak – az emeleten lakott. Néhány évvel később megszületett ő, azaz Adam. A képek itt kezdtek egyre jobban összekuszálódni, mert ő volt egy személyben Adam, Harry, és a később ismét megszülető Adam is. Mármint az emlékképeiben. Látta édesanyját a kórházban, amint magához emeli őt, és akkor határtalan nyugalom árasztotta el. De Harry teljes életének minden egyes percére is tisztán emlékezett, s ez zavartság érzetét keltette benne, mert tisztában volt vele, hogy őt Adamnek hívják és még csak hat éves. De akkor honnan ez a sok emlék? Ahogy a mozaik darabkák egyre jobban a helyére kerülnek, kezd ráébredni, hogy ő a saját nagypapája reinkarnációja. Reinkarnáció. Ennek a szónak az értelmével is csak azért volt tisztában, mert Harry tudta mit jelent ez, s így már ő is tudja. De mégis olyan egyedül és elhagyatottan érezte magát súlyos képkockáival, miszerint Sarah egyik kép szerint az anyukája, a másik szerint pedig a lánya. Hogyan nézzen most ő Frankre? Mint az apjára, vagy mint a vejére? Próbált rendet teremteni a káoszban, és szépen a helyére rakni mindent, de bizonyos dolgok még hiányoztak. Arra nem emlékszik, hogy mi lett a nagypapával. Adam csak egyet tudott: ő sohasem ismerte személyesen a nagypapát, mert ideje korán meghalt. De ha ő Harry reinkarnációja, akkor tudnia kéne hogyan, és miképp érte a halál. Komoly gondolatok ezek egy hatéves fiúnak, de nem tudott rá emlékezni, akárhogy is igyekezett. Pedig már majdnem minden megvolt; a változások, a hely, ahol éltek, a barátok, a család, az elveszített szerettek, s nem utolsó sorban a háború borzalmai. Adamnek nem egyszer könnyet csaltak a szemébe az emlékek, melyekről e különös reinkarnáció által értesült először, mert édesanyja szinte semmit sem mesélt neki a múltról. Fájdalma még nem múlt eléggé ahhoz, hogy beszélni tudjon erről kisfiának. Majd ráér megtudni, ha idősebb lesz, s így még furcsábbak a dolgok. Nem lehet a tudatalatti holmi csúfos játékáról beszélni. Sokáig Adam is úgy gondolta, hogy ezt megtartja magának, és nem beszél erről szüleinek, de Harry élete egyre több helyet foglalt el Adamében, s így kezdett egyre inkább a viselkedése is megváltozni. Sarah nem értette, mi történik fiával, mígnem egy délutánon az odament hozzá, s elhatározta, most mindent elmond neki, de ekkor szinte egy csapásra szűnt meg létezni az általa ismert teljes világ. Hirtelen minden megváltozott. A szoba, a ház, a környék, az emlékek. Mind-mind eltűnt, s átadta helyét a puszta ürességnek. Nem létezett többé se Adam, se Harry…

Eközben fel-alá sétált a szülészeti osztály várójában Frank Slater. Várta, hogy felesége orvosa megjelenjen, s közölje vele a jó hírt. Nemsokára ez meg is történt. Az orvos kilépett a szülőszobából, odalépett Frankhez, kezet rázott vele, majd közölte, hogy egészséges kisfia született, s a felesége, akit átszállítottak a frissen szült anyák számára fenntartott osztályra, már nagyon várja őt. Franken hihetetlen boldogság lett úrrá, örömében majd ki ugrott a bőréből. Sietős léptekkel indult el feleségéhez. Amikor belépett a kórterembe, Sarah ott feküdt karján a kisbabájával, s mosolyogva motyogott annak fülébe. Odament az asszonyhoz, megcsókolta, egyik kezével megszorította annak kezét, majd a másikkal elkezdte babusgatni a kisfiát. Ekkor egy nővér lépett be a szobába:
- Jó napot, Mr. és Mrs. Slater. Nem akarom magukat sürgetni, de eldöntötték már, hogy hogyan fogják elnevezni gyermeküket?
Ekkor Sarah és Frank egymásra néztek, de Sarah szólalt meg először.
- Fiú lett, így hát döntesd el te. Ha lány lenne, én döntöttem volna. Így állapodtunk meg.
Frank széttárta karjait, majd így szólt:
- Légy üdvözölve a Slater családban, Adam.
- A gyermek neve akkor ezek szerint Adam Slater? – Kérdezte a nővér.
Frank, és Sarah egyszerre bólintottak. A nővér felírta a nevet, majd távozott.
- Felhívjam az apádat, hogy elmondjam neki a nagy hírt? – Kérdezte Frank a feleségét.
- Igen, légy szíves. A papa biztos örülni fog, hogy előléptették nagypapává. – Mosolyodott el Sarah.
Frank kiment a váróba, majd feltárcsázta az otthoni számot. A telefon hosszasan kicsengett, de senki sem vette fel. Megpróbálta újra, és újra, de semmi. Ekkor visszament feleségéhez.
- Többször is hívtam, de nem vette fel. Biztos a szokásos délutáni sziesztáját tölti.
- Nem baj, had pihenjen. Majd ha hazaértünk, akkor lesz neki meglepetés csak igazán.

Késő este volt, amikor házuk előtt kiszálltak a kocsiból. Rögtön feltűnt nekik, hogy a házban teljes a sötétség. Kicsit aggódni kezdtek, vajon mi lehet a nagypapával, s Frank úgy döntött, hogy majd ő felmegy és megnézi, Sarah pedig menjed és fektesse le a gyereket. Frank felkapcsolta a feljáró világítását és elindult az emeletre. Akkor sem jött válasz, amikor már harmadszorra kopogtatott. Ekkor lenyomta a kilincset, és lassan kinyitva az ajtót, belépett a szobába. A nagypapa ott ült csendben, s mozdulatlanul a hintaszékében háttal Franknek. Nagyon szeretett itt üldögélni az öreg, s pipázgatva merengett a múlton, avagy olvasgatott attól függően, hogy mihez volt épp kedve. Frank felkapcsolta a szobában a villanyt, majd megszólította apósát:
- Ébren van, Harry?
De válasz nem jött. Frank megismételte a kérdést, majd amikor másodszorra sem jött válasz, akkor odament hozzá, megkerülte a hintaszéket. Harry kezében ott volt a már rég kihűlt pipája, szeme csukva, szája résnyire nyitva. Frank gyengéden a vállára tette a kezét, s megrázta, hogy felébressze álmából, s közölhesse vele a jó hírt. De amint ezt tette, az öregnek félrebillent a feje, s a pipa mély koppanással ért földet. Frank ekkor megrémült kissé. Megfogta Harry jobb csiklóját, de nem érzékelte annak pulzusát. Lekiabált feleségének, hogy azonnal jöjjön fel. Mikor Sarah felért az emeletre, férje épp a mentőket hívta.
- Mi a baj Frank? – Kérdezte ijedten.
- Azt hiszem az apád meghalt! – Mondta sajnálattal teli hangon.
Sarah ekkor az apja nyakába borult, és sírva fakadt. Mély fájdalmán még Frank sem tudott enyhíteni. Mikor a mentősök kiérkeztek, megállapították az öreg halálát. Elszállították, s egy héttel később az orvosok közölték, hogy a halál oka infarktus, mely nagy valószínűséggel álmában érte az öreget. A család hatalmas gyásszal szívében újabb egy héttel később eltemette Harryt…

Hat év elmúltával a fájdalom némiképp alábbhagyott Sarah szívében, de még nem tudott róla nyugodtan beszélni, így Adam semmit sem tudott a nagyapjáról, mint ahogy Sarah sem tudott arról, hogy a gyermekre milyen furcsa emlékek törnek rá egy másik életből. Idézetek egy majd száz évvel korábbi gyermekkorból, fiatalságból…

2004. január 14.