Az Alföldet átszelő autópályát szegélyező, vadnövényekkel tarkított kis telken volt egy faház. A kertben gyerekjátékok hevertek szanaszét; babák, háromkerekű bicikli, pöttyöslabda, és homokozó felszerelés, de gyermek az sehol. Azaz, ha jobban szétnézünk, akkor láthatjuk, hogy egy hatéves kislány hófehér kis ruhájában kint ugrókötelezik az autópálya egyik sávjában, s közben vidáman énekelget: „ kis kacsa úszik fekete tóban…”. De ekkor egy kürtszó töri ketté a kislány énekét, aki ijedtében oldalra rántja a fejét, s látja a szélsebesen feléje közeledő kamiont. A söfőr arca falfehérré válik, és minden erejéből a fékpedált tapossa. A hatalmas tömegeket gördítő kerekek füstölögve csikorognak az aszfalton, mikozben hosszú fekete csíkot hagynak maguk után, hogy mindenki láthassa majd; ő megpróbálta, de késő, nem tudott már megállni. A kislány szemei kikerekednek, aztán hirtelen minden elcsendesül…

A kislány a földön fekszik égre meredő, tágranyílt szemekkel, de néhány másodperccel később minden megy tovább majdnem úgy, ahogy eddig. Ismét ugrókötelezik, és ismét felhangzik a dal: „ kis kacsa úszik fekete tóban…”. De most nem az autópálya sávjában, hanem egy gyönyörű, mesébe illő nafényes, tarka virágokkal teli réten ugrándozik. Hajában a rét virágaiból készített koszorú, nyakán virágfüzér, s ő boldogan játszik és énekel. Ruhája hófehér, és tiszta. Észre sem veszi, hogy nem ott van, ahol az imént volt. Angyalok röpködnek a mezőn körös körben a kislány feje fölött, és szomorúan éneklik vele a dalt: „ kis kacsa úszik fekete tóban…”. De egyszercsak abbamarad az angyalok légi tánca, és éneklése, amint egy idős asszony közeledik gonderhelt arccal a kislány felé, aki amint észreveszi a hölgyet, rögtön elejti az ugrókötelét, és felkiált:
- Nagymama, nagymama!
Az idős asszony elmosolyodik, s magához öleli a kislányt.
- Szervusz kincsem!
- Nagymama! De hiszen te… Szóval… Te már meghaltál nem?
Az asszony szemében megcsillan egy könycsepp, majd szép lassan legördül megfáradt arcán.
- Nagymama! Te sírsz? Lehet, hogy nem haltál meg? Vagy én is?…
- Ne beszélj butaságokat kincsem. Ez csak egy álom…
És a kislány ekkor vette csak észre, hogy nem otthon van. Most látta csak meg a rétet, a virágokat, az angyalokat, és hirtelen megijedt.
- Nagymama! Hol vagyunk? Hova lett a házunk? És miért vannak itt angyalok?
- Emlékszel még, amikor régen meséltem neked egy helyről, ahol soha senki sem szomorú, és mindenki örökké él?
- A paradicsomra nagymama?
- Igen kincsem. Te most arról álmodsz. Ezt itt mindet csak elképzeled, de ne félj, mert majd felébredsz, és akkor minden rendben lesz újra.
- Hát ilyen lenne a paradicsom? Ez nagyon szép, nekem tetszik itt, csak… csak hiányoznak anyuék. Ők miért nincsenek itt?
- Azért, mert ez a te álmod, és nem az övéké.
- De akkor te miért vagy itt nagyi? Miért, ha ez az én álmom?
- Túl sokat kérdezel, és én nem tudok neked válaszolni. De majd megérted. Egyszer biztosan.
- De én most akarom megérteni, nem majd egyszer. Most akarom, hogy itt legyenek velem anyuék. Most akarok felébredni, és újra otthon lenni. Nem akarok tovább álmodni. Itt minden nagyon szép, de mégsem olyan, mint otthon.
És ekkor az angyalok ismét elkezdtek énekelni és táncolni. A lágy, andalító muzsika teljesen elkábította a kislányt, aki szép lassan álomba merült.

Amikor elkezdett ébredezni, azonnal a szeme elé emelte apró kis kezeit, mert szinte égette szemét a vakító napfény. Ott hevert az országút poros aszfaltján, és körülötte rengeteg ember. Az édesanyja fogta a kezét, és folyamatosan beszélt hozzá. Szép lassan magához is tért, és összefüggéstelen szavakat kezdett motyogni:
- A nagymama és… az angyalok…
- Mit mondasz kicsim? – kérdezte az anyja.
- Ott voltam a… a paradicsomban… táncoltak az angyalok.
Ekkor egy orvos lépett oda, és megnyugtatta az anyát, hogy ez csak a stressz okozta traumának köszönhető, de hamarosan majd elmúlik. - És mi van a kaimion sofőrjével?
- Sajnálom asszonyom…
A sürgős telefonhívsra munkahelyéről idesiető apa épp ebben a percben érkezett, és halálra rémült a sok rendőr, a mentő, és a hatalmas jegenyefára csavarodott kamion láttán. Odarohant, és amint látta, hogy gyermekén egyetlen karcolás sincsen kicsit nyugodtabb lett, de az első útjába kerülő rendőrt leszólította:
- Mi történt it?
- A kislány az úttesten játszott, és nem vette észre a közeledő kamiont. Az dudált, és megpróbált lefékezni, de nem sikerült. A kislány leblokkolt, és a hatalmas ijedtségtől elájult. A sofőr az utolsó pillanatban elfordította a kormányt, és belerohant ebbe a hatalmas jegenyefába…
- Még jó, hogy volt lélekjelenléte annak az embernek. Isten áldja meg érte, örökké hálás leszek neki. És ő hogy van?
- Meghalt!
- Sajnálom…

Nemsokára a kislány visszanyerte teljesen öntudatát, és a trauma is elmúlt. A kamiont elvontatták a helyszínről, és késő estére már csak néhány üvegszilánk, és a kidőlt fa árulkodott az elmúlt eseményről. A gyér holdfény sárgásra festette a kertet, és a benne szerteszét heverő játékokat, sőt, a bicikli krómozott kormányán még kacéran meg is csillant, mint aki kacsintgat. Odabent már mindenki alszik, a hely ismét békés, de már sohasem lesz olyan, mint amilyen régen volt. Az országút poros aszfaltján egy kopott ugrókötél hever, és várja, hogy valaki ismét játszon vele…

2003, augusztus 24.