Adom, adom kezemet
bár hideg és resszketős
ős fájdalmak üledéke
tört barázdák kötőféke
irtotta belőle az erőt.

Mosolyom csillaga
kopott üstökös
erőtlen,
fénytelen sugár,
ha fel is lobbanna már
csak kopott tükörből
nézne rád szomorún

Adnék, adnék egy kortyot
ha nem zörögne száraz
magamon a mult,
a rég tanult
boldogság öröme
kopott rozsdaként foszlik le
porbahullt szivemről.

De nézz a józan ébredőre
kinek dőre magányában
mindig van pár szál vigasz..
hiába könnyek és panasz,
hiába csak rá hull az eső,
társat kereső hiányában
mindig van erő
hogy kínkötéllel kihúzza magát
és lelke oszlopát
újra és újra
egyenesre igazítva,
könnyeiből
kemény kapaszkodót fonva
kimásszon a fényre
és magát nem kímélve
segédkezet nyújtson
lélekmentő
vigaszt dagasszon
a bánatok sarából
szívderítő bort fakasszon
a sivatag porából
és újra és újra elmondja
semmi baj... semmi probléma