Idézet:
"The Auschwitz Album:The Story of a Transport [V-2]
Szemeimmel követtem távolodó anyámat, amint kézenfogva viszi a kis Valentint és maga elé tereli az ikreket, nehogy elveszítse öket a sokaságban. Hogyan is gondolhattam volna, hogy tekintetemmel utolsó útjukra követem öket?......."

Idézet:
Asher Cohen: SOÁ címü könyvéből: "A túlélők, amikor ismét cselekvőképessé váltak, először is megpróbálták családjuk eltűnt tagjait újra megtalálni. Millió és millió ember- köztük zsidók is - kutatta végig a feldúlt Európát.A különböző országokból deportáltak mind hazaindultak! De hazamehettek-e a kelet-európai zsidók? Akartak-e, tudtak-e hazatérni A visszatérőket gyakran ellenséges hangulat fogadta, sőt volt ahol pogromot rendeztek: például a lengyelországi Kielcében és Miskolcon. 1945-46-ban ezért sokan visszafordultak a DP (Displaced Persons ) táborok felé."

A három szélforgó

Tavaszi szél ölelte a fákat,
de hiába jártak az ágak
szerelmi táncot
a feldúlt otthon
kirabolt szobáiban
az élet nyugtalan hiánya kotorászott.
Az ablaktalan szemeken át
huzat szaladgált,
meg-meg tépázva a papírokat
és a sarokban egy rongybaba
úgy bámulta rajzolt szemeivel
a foltokat,
mint félbeszakadt gondolat,
vagy kettévágott szemfedő.

A néni tipegő lépteit
nem hallotta más
csak a lapuló homály.
Nem jött át a küszöbön,
megállt,
tekintete körbejárt a romok felett,
de nem találta már
a meleg kis vackokat, ahol az ikrek
bújkáltak oly sokat,
nem hallotta nővérük
huncut kuncogását,
sem a "megvagytok" kiáltást.
Mégis várt,
talán jön egy hang valahonnan,
besurran egy köszönés,
nem csak a semmi néz át
a lélektelen alkonyon.

A kórház-pincei ágyon,
szendergő álmaiban
oly sokszor hallotta hangjukat,
most mikor hazaért,
most miért, miért nem?

A sunyi csend nem válaszolt,
ott bújdokolt a megroskadt ágy alatt,
ahol csak por és szemét maradt,
de nicsak, mi az ott ?
két kis kék szélforgó meg egy nagyobb,
egy piros hevernek
mint odadobott lomok
eltévedt csillaglelkek.
Csendre intve a sóhajtó lélegzetet,
lassan odatipegett.

Óvatosan felemelte
és magához ölelve
a kerítéshez vitte őket,
mint kincseket, mint irányjelzőket,
Gondosan feltűzte mindegyiket
amilyen magasra csak lehetett.
-Hogy tudjátok, merre jöjjetek!
mert én itt várlak, itt leszek,
míg haza nem érkeztek !-

A dühödt suhancok látva,
már nem üres a zsidó szatócs háza,
gyújtottak egy nagy szalmaköteget,
a ház gyorsan tüzet fogott.
és a néni csak azt látta,
hogy itt szalad a három unokája,
mintha lángok hoznák őket,
a táncolókat
a bújócskázókat
a kacagva nevetőket.

A házikó teljesen leégett,
de néha a tavaszi szélnek
bolond kedve támad
s táncolni, pörögni kezd
az üszkös romok felett,
mint féktelen öröm
kirobbanó jókedv,
mint mikor megtalálta,
unokáit a lángokban
a boldog nagymamácska.