Ne küldjünk a csöndbe most szavakat!
Most ne!
Csak szemeink sugara, és ujjaink
fonódjanak össze.
Felejtsd el ha feldühítettelek,
ha önzésem beléd vájt,
s én is kitépem a tömbnyi kínt,
mit hiányod felhalmozott bennem.
Évek teltek el? Évszázadok?
Az idő megfoghatatlan...
De mit is számolgatok?
Itt vagy! Látlak. Érezlek.
Lélegzetem hozzád igazodik,
összetapadunk, mint két ázott falevél
az őszi esőben.