Arcával a mélybe néz a tél,
Meglebbenti haját, csendesen a szél,
Mennyi mennyi dolog, és vége van a végtelennek,
Mennyi mennyi minden van még, mielőtt eltemetnek.

Mennyi mennyi idő, mennyi mennyi álom,
Mennyi mennyi minden, de hol az én világom?
Mennyi mennyi dolog, mennyi mennyi szerelem,
Mennyi mennyi minden, mennyi mennyi félelem.

Mögötted egy hang szól, ne tovább,
Ölelj át még egyszer, add nekem az utolsó éjszakát,
Megannyi árny, tovatűnt sóhajok,
Az ítélet helyett az ellopott napok.

A csend a megmaradt idő után szalad, s a homályba vész,
Mennyi mennyi minden még, de eltűnt már a józanész,
A hegyek mögött az elérhetetlen,
Mennyi mennyi minden még, mennyi mennyi minden.....

A belső mély csend hangjai,
A fájdalmam mély árnyai,
A tenger hullámait hallom,
Az emlékeket összetörve tartom.

Azok a súlyos pillantások, a repedés a lelkemen,
Támadj fel, majd halj meg bennem kedvesem,
Mennyi mennyi minden van még, mennyi mennyi minden,
Csak a kezek üresek, csak a lélek halt meg itt benn.