A tarra vágott erdő helyén magas fémoszlopok kezdtek kinőni a földből. Szabályos köralakba építették mind a tizenkettőt, tetejükön gyémántként csillogtak a gyűjtőprizmák. A kör közepén nyalábfúró dolgozott, de hirtelen éktelenül csikorogni kezdett, majd sistergőn gőzt engedett magából és megállt.

- Mi az már megint Smith? Csak nem megint szabotázs? - vette fel ingerülten a hologram-telefont egy férfi.
- Sajnos attól tartok igazgató úr, hogy megint megtörtént. Már mondtam hogy a bennszülött munkások megbízhatatlanok.
- Én adom a kenyeret a szájukba! Nélkülem már rég éhen döglöttek volna!
- Nagy részük rendes, csak folyton beszivárognak közéjük a lázadók!
- Az az átkozott szekta! Két hete tizedeltük meg őket!
- Úgy látszik az sem használt uram.
- Ez a módszer mindenhol meghozta kívánt eredményt. Bárhol a világon. Hogy lehet az, hogy pont ott nem, ahol az egész ország a cégem tulajdonában van. Minden fűszál, minden vízcsöpp, nem hivatalosan az emberek is. És itt állnak ellen a leginkább. De mi bajuk van a munkákkal? Hiszen a fejlődést szolgálja! Itt van a legnagyobb tisztaenergia mező a világon!
- A szekta szerint, ez egy szent hely uram. Régen Dobogókőnek hívták. Azt vallják, hogy itt van a Föld szíve. Az hiszik, te majd belefúrsz a szívbe, és megölöd a Földet. Ezért teszik tönkre a fúrót.
- Milyen messze vagyunk a mezőtől?
- Két méter uram! Másfél, legrosszabb esetben két nap múlva miénk lehet ez a temérdek energia. Legalább négyszáz évre elegendő minden embernek, gépnek, űrhajónak.
- Ismerem ezeket a statisztikákat Smith! Van elég saját emberünk, hogy tartsuk a határidőt?
- Van, de a veszélyes munkahelyek, uram!
- Nem érdekel! Két nap alatt csak nem lesz baleset. Szüntesse meg a bennszülöttek munkaviszonyát. Örökre.
- Úgy érti uram?
- Úgy. Küldje az osztagot!
- De félmillió embert? Csak így?
- Smith. A vevőnek energia kell. Nekünk pénz. Mi adunk energiát, és kapunk pénzt. Persze, csak ha tartjuk a határidőt. Cselekedjen Smith! A határidő szent...

Két nappal később nagy ünnepségre voltak hivatalosak a világ vezetői Dobogókőre. Minden vendég elfoglalta a helyét a díszpáholyban, és várták a csodát, hogy a tizenkét gyűjtőprizma működni kezdjen. Big vezérigazgató jelt adott Smithnek a munkásfőnöknek, és a nyalábfúró morogva elindult, hogy átszakítsa az energiamezőt rejtő réteg maradékát. Hirtelen óriási, fénycsóvához hasonló nyaláb tört elő, egy pillanat alatt elolvasztotta a prizmatartó oszlopokat, s alig másfél óra alatt porrá hamvasztott minden élőt a földön.

*

A Csillagmajor udvarán lassú járással bandukolt az Öreg. Gondterhelten simogatta fehér szakállát, néha megvakarta halántékát, ilyenkor hosszan hümmögött. Hirtelen azt vette észre, hogy a laboratórium ajtaja előtt áll. Benyitott.
- Mérnök úr itt van? - kiáltott, s hangja visszhangzott a hatalmas teremben.
- Igenis főnököm. - röppent elő egy szárnyas manó. - Olyan szomorúnak tűnik, csak nem a Kert már megint?
- De, sajnos a Kert. Már megint.
- Kezdjük újra?
- Mindenképp mérnök úr, mindenképp. Túl sok szép van ott ahhoz, hogy veszni hagyjuk.
- A régi receptúra szerint?
- Nem, nem semmiképp. Az embert hagyjuk ki egy időre jó? Vigye át a nemesítőkhöz, kérem! Még túl sok közte a komisz...