Olvastam egy írást "Papírtasak" cimmmel, és felidéződött bennem egy rettenetes eset. Életem során gyakran az eszembe jut ez, és mindig végigfut rajtam valamiféle megrázó, megdöbbentő érzés. Sok kellemetlen dolgot sikerült már feldolgoznom, de ennek az esetnek az élményét még nem tudtam magamban helyretenni. Még mindig borzadozok, ha gyerekeket éri valamilyen kellemetlenség.
Kárpátokban egy dimbes-dombos városban éltünk iskolás koromban. Ott lejtős, szűk utcák kanyarogtak mindenfelé. Télen szánkóval jó volt lesiklani, persze, egyáltalán nem volt veszélytelen.
Már nem is emlékszem, hogy hány éves lehettem, mikor a következő dolog szemlélője lettem. Az iskolából igyekeztem hazafelé egy ilyen lejtős utcán és már messziről észrevettem, hogy emberek állnak egy nagy teherkocsi körül és milicisták (vagyis rendőrök) rendezkednek... Baleset történt. Annyit láttam, vagyis ott mondogatták, hogy az az magas ember, aki segített kivenni a gyermeket a kerekek alól, és hangosan zokogott, a sofőr.

Négy éves kislány volt. Kerek kis sapkája még az autó alatt hevert. Szerteszét voltak szórodva apró színes cukorkák, a papírzacskó is ott volt, abban voltak a cukorkák... A látvány nagyon megrázott, hetekig a szemem előtt volt. Azt mesélték a városban, hogy a nagyobb testvéreire volt bízva a gyermek, a nagyok átszaladtak az úttesten, a hugica pedig utánuk akart szaladni, nem vette észre az autót, és a kerekek alá került.

Elmentem a kislány temetésére is. Sokan voltak. Az emberek könnyeztek. A kislány édesanyja már sírni sem tudott, csak valami artikulátlan hang jött ki a száján. Pár év múlva arra jártam a barátommal. A síremléken ott volt a kislány fényképe. A barátom is megcsodálta ezt a gyönyörű szőke göndörhajú teremtést. Miért kellett meghalnia?