Mért kell, hogy a szó, mi tegnap édes volt,
ma, mint az epe, oly keserű legyen?
Mért kell, hogy lelkemen száradjon folt,
nincs ember, aki számra zárat tegyen?
Mert mi tegnap piedesztálra emelt,
s mint tollpihe, gyengéden cirógatott,
holnap sötét és mély kriptába temet,
miután, mint a bűnöst: fellógatott...
Ugyanez a szó hullajt nagy könnyeket,
s térdre hullva szól bűnbánó fohásza,
mindőn indul már temetései menet...
De késő! Megérett az ő kovásza!

Itt áll a bakó! Tönkre teszi fejem,
az ítélet is csak egy szó, ég velem!

2005. február 16.