Milyen szép a mosolyod
szikerágott ajkaid ahogy belevicsorognak
a megdermedt örökkévalóságba
nyílt torkod zuhatagában hozod nekem a
mennyeket
húgysárga bőr hűvöse lehel arcomra
szétomló tereket
huncutan lehorzsolt sarkaid
felém merednek utolsó fémtálcádon
nagyon romantikus hangulatban vagy ma látom
szívet is kínálsz nekem bordakosáron
petyhüdt tagjaid merevítsd derekam köré
ne hazudj üvegszemeiddel
tudom hogy ezt akarod
te kacsintottál hiszen rám
hogy a farkam befér-e egy aortán

(avagy egy férfi boncmester apokrif emlékirata)