József Attila:Medáliák 2.

Porszem mászik gyenge harmaton,
lukas nadrágom kézzel takarom,
a kis kanász ríva öleli át
kővé varázsolt tarka malacát -

zöld füst az ég és lassan elpirul,
csöngess, a csöngés tompa tóra hull,
jéglapba fagyva tejfehér virág,
elvált levélen lebeg a világ -


***
Glossza József Attila Medáliák 2. című versére

Porszem mászik gyenge harmaton,
Hangya hintáz árvalányhajon,
szélcsend jajong a bokrokon,
tejcsepp tócsáll az asztalon-

lukas nadrágom kézzel takarom,
foszlott anyagát nem siratom,
megstoppolja majd őrangyalom
inkább védene, de nem hagyom-

a kis kanász ríva öleli át
mint vadszőlő a vén körtefát,
bő ingujjába fojtva sóhaját,
siratja, sosemvolt birtokát,

kővé varázsolt tarka malacát -
elfelejtett, meglopott igazát,
s mint ütött-kopott vánkosát
feje alá gyűri bánatát-


zöld füst az ég és lassan elpirul,
korom bársonyára alkony csókja hull,
málló nappalokra éjszaka símul,
a romlás mulat, csak ropja konokul-

csöngess, a csöngés tompa tóra hull,
kopogj, a kapu zárja megszorul,
nézz, pillantásod az enyémbe fúl,
zokogj, könny-gyöngyöd elgurul-

jéglapba fagyva tejfehér virág,
galamb csőrében törött olajág,
tűzben edződő hakdokló parázs,
százszor megtörve az az egy varázs-


elvált levélen lebeg a világ -
ökörnyálra fűzött remény-virág,
ághegyen sírdogál egy pisla láng
minden egészünk tört szilánk-