Feltöltve: 2007-08-19 12:21:35
Megtekintve: 9257
A bicaj meg én....
Az orvos azt mondta, hogy bicajoznom kéne, mert jó tesz a lábamnak. Ugyanis, amikor pár hónappal ezelőtt, egy apró, ugró mozdulattal felrántottam a hátsómra a nadrágot, a jobb lábamban az izom elszakadt. ???????? Akkor még nem tudtam, hogy az izom
de tény, hogy a földre már ülve érkeztem. Viszont a nadrág rajtam volt! Ennek nem kellett volna annyira örülnöm, mint később kiderült, mert a sebészeten, ahová kábé 10 perc múlva érkeztem persze nem saját lábaimon a vizsgálatnál útban volt
. Sőt! A nagy nehezen felkínlódott cipőm meg, mintha ránőtt volna a lábamra, bár a fűzőjét lazán húztam a földön
.
Diagnózis: részleges izomszakadás a jobb láb vádliban = 6-8 hét kényszerpihenő.
Mit mondjak, BOMBA hír volt! Mindenféle tekintetben. Csak a pillanat tört részéig tartott az a kéjes gondolat, hogy egész nap ágyban fekhetek...mert azonnal rám szakadt a valóság: hogy egész nap, ágyban KELL feküdnöm! Nem részletezem, két és fél hónap "ágymagány", és 8 kg plusz, kedves, már szemmel is látható domborulatokban itt-ott, de leginkább
úszógumiszerűen, és a hátsó fertályomon ..
A lábam viszont, ennyi idő után sem a régi! Érzem, gyengébb, mint a másik. Gondoltam megmutatom az ortopéd orvosnak Megnézte, megtapogatta, hajlítgatta, majd megállapította: erősíteni kell, edzeni! Hogyan?
Bicajozással!.........????? Bámultam rá. Szoba bicajjal, az a legkézenfekvőbb, mert azt otthon lehet, és bármikor. Gondoltam, örülök, ha rá tudok állni, nemhogy még hegymenetben
erőlködjek egy szobabiciklin. Aztán amikor azt mondta, hogy ki kell kapcsolni a fokozatokat, vagyis szabadon futóvá kell tenni a kerekeket, - érdekelni kezdett a dolog. Hisz, ahogy megmagyarázta, itt nem az a lényeg, hogy minél jobban ziháljak, hanem, hogy azt a bizonyos mozdulatot, amivel fel- és le, hajtja a láb a kerekeket, minél többször megtegyem. Így erősödik majd, és egyre többet fog bírni az elgyengült vádli izom.
Alig értem haza, "hátsón" fogtam a szobabicajt, és a nappaliból a bejárati ajtó elé toltam. Oda, ahonnan az egész kert látható volt. Gondosan letörölgettem, a kormányára helyeztem egy apró frottír törülközőt, - hátha mégis megizzaszt a "túra", és a tetejére tettem a mobiltelefonom. Az idő mérése miatt. Harminc perc a kötelező! Sportcipőt húztam, sportmelltartót vettem, bicajos térdnadrágot, ujjatlan pólóval, és két hatalmas levegővétellel felültem a bicajlóra.
A kiakasztott kerék úgy forgott a pedál tekerésére, ahogy a kés fut a puha vajban..
Szorgalmasan tekertem, miközben azt próbáltam kitalálni, hogy mennyire fáradok el a fél óra alatt. Közben az utcán, mert a kerítésen át láthattam a kinti jövés-menést annak ellenére, hogy ők nem láthattak engem, a szomszéd igyekezett hazafelé egy teli kosárral a boltból. Egy pillanatra, felém fordította a fejét mert kihallatszott a monoton zaj, de aztán gyorsan becsukta maga után a saját kapuját.
E percben két pillangó szállt le a kormányra, szemtelenül közel, és pózoltak egymásnak, szárnyukat billegetve, kicsit felém fordulva. Ámulva néztem a szemtelen bátorságukat.. Mikor minden oldalról megmutatták magukat, hirtelen felröppentek, és a nem messze lévő, "pillangófára" telepedtek. Milyen szépek! - gondoltam, és végigsiklott szemem a virágoskerten. Egyenként megnéztem a bokrokat, miközben folyamatosan járt a lábam a pedálon. Már el is felejtettem, hogy biciklizek. Elvonta a figyelmem egy feleselő madár pár, akiket a macska figyelt megfeszült izmokkal, ugrásra készen, a diófa tövében. Megbecsültem gondolatban a diótermést, és megelégedetten pásztáztam a szememmel tovább.
Mosolyogtak rám a tűzpiros muskátlik és a törpe dáliák. A levendula bokor mögül a szél segítségével kikandikált néha a kardvirág is, bimbós szárával. A büdöske bokrok megnyúlt nyakú virágai, büszkén kapaszkodtak az ég felé. A trombitafa színes ernyői pedig, tempóra ringatóztak a szellő simogatására. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy ha letelik a harminc perc, megszólalnak majd a narancsos harsonák.A pampafű hatalmas bokra lágyan lengedezett, hol jobbra, hol balra hajolva.
Most vettem csak észre, hogy a kerítés mellett, a hatalmas növésű, napsárga koronájú Icivirág bokor, és színes tearózsák, milyen egységes, szemet gyönyörködtető, látványt nyújtanak messziről.
Azért Ici virága, mert Óbudán, ahol előzőleg laktunk, volt egy fantasztikus 86 éves nagymama korú barátnőm, aki egy percig sem szűnt meg igazi nőnek lenni. Lakkozta a körmét, leheletnyi sminket hordott és szájrúzst kent az ajkaira. Festette a haját és mindig ápolt, friss és illatos volt. Ugyanakkor fürge észjárású és mozgású, nagyon okos és kedves teremtés is. Imádta a kertet és a növényeket. Szeretettel gondozta, ápolta a piciny kis előkertjét a földszinten. Mivel szeretett párja, előbb útra kelt az égiek felé, s gyermekük nem lévén, a virágaiban lelte meg a meg nem született utódokat. Féltő szeretettel becézte, öntözte, gyomlálta őket, mintha valóban a gyermekei lettek volna. Látszott is! A kert, bár kicsi volt, olyan szépséges lett, hogy még sehol sem láttam hasonlót.
Nos, tőle kaptam ajándékba egy ásónyom virág bokrot, aminek nem tudta a nevét ő sem, és én sem. Így hát, Ici virága lett. Ahányszor ránézek, mindig látom a törékeny kis öregasszony cinkos mosolyát, ahogy a csörge fánkos tányérral a kezében állt az ajtónkban .Kitűnően sütött- főzött, s néha meglepett bennünket egy-egy remekművel, egy üveg lekvárral, mikor mivel. Mindig hozott valamit, a gyerekeknek. Őt a jóisten, biztosan jókedvében teremtette!
Szóval, Icivirág láttán, kicsit nosztalgiáztam, miközben kezdett csurogni a víz a homlokomról. Ejha! Emelkedett a pulzusszámom! Még a végén belefogyok a vádli-izomerősítésbe estem át gondolatilag, a ló túlsó oldalára. Mert ugye az nem komoly, hogy egy harminc perc után még fogyni is fogok. Egyre jobb kedvvel tekertem. Nem zavart, hogy az izzadtság belecsorog a nyakamba, onnan meg le a mellemre. Éreztem, ragad a bőröm. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy amikor valaminek a végére ér az ember, akkor azt úgy kell befejezni, mintha éppen a csúcson hagyná abba, ezért beleerősítettem a tekerésbe. A lábfejemre csöppent a buzgóság jele. Megfordítottam a mobilt a frottir törülközőmön, és akkor láttam, hogy már egy órája nyomom a pedált,......... észre sem vettem, hogy elszállt az idő...
Ps.: Ettől kezdve, naponta kétszer bicajoztam, aztán megtoldottam fél óra aerobikkal, és kiegészítettem még fél óra súlyzózással.Egy hónap alatt, 10 kg-ot fogytam, természetesen diétás étkezéssel. A lábam, azóta olyan, mint a zergéé: erős, karcsú és fürge!
Diagnózis: részleges izomszakadás a jobb láb vádliban = 6-8 hét kényszerpihenő.
Mit mondjak, BOMBA hír volt! Mindenféle tekintetben. Csak a pillanat tört részéig tartott az a kéjes gondolat, hogy egész nap ágyban fekhetek...mert azonnal rám szakadt a valóság: hogy egész nap, ágyban KELL feküdnöm! Nem részletezem, két és fél hónap "ágymagány", és 8 kg plusz, kedves, már szemmel is látható domborulatokban itt-ott, de leginkább
úszógumiszerűen, és a hátsó fertályomon ..
A lábam viszont, ennyi idő után sem a régi! Érzem, gyengébb, mint a másik. Gondoltam megmutatom az ortopéd orvosnak Megnézte, megtapogatta, hajlítgatta, majd megállapította: erősíteni kell, edzeni! Hogyan?
Bicajozással!.........????? Bámultam rá. Szoba bicajjal, az a legkézenfekvőbb, mert azt otthon lehet, és bármikor. Gondoltam, örülök, ha rá tudok állni, nemhogy még hegymenetben
erőlködjek egy szobabiciklin. Aztán amikor azt mondta, hogy ki kell kapcsolni a fokozatokat, vagyis szabadon futóvá kell tenni a kerekeket, - érdekelni kezdett a dolog. Hisz, ahogy megmagyarázta, itt nem az a lényeg, hogy minél jobban ziháljak, hanem, hogy azt a bizonyos mozdulatot, amivel fel- és le, hajtja a láb a kerekeket, minél többször megtegyem. Így erősödik majd, és egyre többet fog bírni az elgyengült vádli izom.
Alig értem haza, "hátsón" fogtam a szobabicajt, és a nappaliból a bejárati ajtó elé toltam. Oda, ahonnan az egész kert látható volt. Gondosan letörölgettem, a kormányára helyeztem egy apró frottír törülközőt, - hátha mégis megizzaszt a "túra", és a tetejére tettem a mobiltelefonom. Az idő mérése miatt. Harminc perc a kötelező! Sportcipőt húztam, sportmelltartót vettem, bicajos térdnadrágot, ujjatlan pólóval, és két hatalmas levegővétellel felültem a bicajlóra.
A kiakasztott kerék úgy forgott a pedál tekerésére, ahogy a kés fut a puha vajban..
Szorgalmasan tekertem, miközben azt próbáltam kitalálni, hogy mennyire fáradok el a fél óra alatt. Közben az utcán, mert a kerítésen át láthattam a kinti jövés-menést annak ellenére, hogy ők nem láthattak engem, a szomszéd igyekezett hazafelé egy teli kosárral a boltból. Egy pillanatra, felém fordította a fejét mert kihallatszott a monoton zaj, de aztán gyorsan becsukta maga után a saját kapuját.
E percben két pillangó szállt le a kormányra, szemtelenül közel, és pózoltak egymásnak, szárnyukat billegetve, kicsit felém fordulva. Ámulva néztem a szemtelen bátorságukat.. Mikor minden oldalról megmutatták magukat, hirtelen felröppentek, és a nem messze lévő, "pillangófára" telepedtek. Milyen szépek! - gondoltam, és végigsiklott szemem a virágoskerten. Egyenként megnéztem a bokrokat, miközben folyamatosan járt a lábam a pedálon. Már el is felejtettem, hogy biciklizek. Elvonta a figyelmem egy feleselő madár pár, akiket a macska figyelt megfeszült izmokkal, ugrásra készen, a diófa tövében. Megbecsültem gondolatban a diótermést, és megelégedetten pásztáztam a szememmel tovább.
Mosolyogtak rám a tűzpiros muskátlik és a törpe dáliák. A levendula bokor mögül a szél segítségével kikandikált néha a kardvirág is, bimbós szárával. A büdöske bokrok megnyúlt nyakú virágai, büszkén kapaszkodtak az ég felé. A trombitafa színes ernyői pedig, tempóra ringatóztak a szellő simogatására. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy ha letelik a harminc perc, megszólalnak majd a narancsos harsonák.A pampafű hatalmas bokra lágyan lengedezett, hol jobbra, hol balra hajolva.
Most vettem csak észre, hogy a kerítés mellett, a hatalmas növésű, napsárga koronájú Icivirág bokor, és színes tearózsák, milyen egységes, szemet gyönyörködtető, látványt nyújtanak messziről.
Azért Ici virága, mert Óbudán, ahol előzőleg laktunk, volt egy fantasztikus 86 éves nagymama korú barátnőm, aki egy percig sem szűnt meg igazi nőnek lenni. Lakkozta a körmét, leheletnyi sminket hordott és szájrúzst kent az ajkaira. Festette a haját és mindig ápolt, friss és illatos volt. Ugyanakkor fürge észjárású és mozgású, nagyon okos és kedves teremtés is. Imádta a kertet és a növényeket. Szeretettel gondozta, ápolta a piciny kis előkertjét a földszinten. Mivel szeretett párja, előbb útra kelt az égiek felé, s gyermekük nem lévén, a virágaiban lelte meg a meg nem született utódokat. Féltő szeretettel becézte, öntözte, gyomlálta őket, mintha valóban a gyermekei lettek volna. Látszott is! A kert, bár kicsi volt, olyan szépséges lett, hogy még sehol sem láttam hasonlót.
Nos, tőle kaptam ajándékba egy ásónyom virág bokrot, aminek nem tudta a nevét ő sem, és én sem. Így hát, Ici virága lett. Ahányszor ránézek, mindig látom a törékeny kis öregasszony cinkos mosolyát, ahogy a csörge fánkos tányérral a kezében állt az ajtónkban .Kitűnően sütött- főzött, s néha meglepett bennünket egy-egy remekművel, egy üveg lekvárral, mikor mivel. Mindig hozott valamit, a gyerekeknek. Őt a jóisten, biztosan jókedvében teremtette!
Szóval, Icivirág láttán, kicsit nosztalgiáztam, miközben kezdett csurogni a víz a homlokomról. Ejha! Emelkedett a pulzusszámom! Még a végén belefogyok a vádli-izomerősítésbe estem át gondolatilag, a ló túlsó oldalára. Mert ugye az nem komoly, hogy egy harminc perc után még fogyni is fogok. Egyre jobb kedvvel tekertem. Nem zavart, hogy az izzadtság belecsorog a nyakamba, onnan meg le a mellemre. Éreztem, ragad a bőröm. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy amikor valaminek a végére ér az ember, akkor azt úgy kell befejezni, mintha éppen a csúcson hagyná abba, ezért beleerősítettem a tekerésbe. A lábfejemre csöppent a buzgóság jele. Megfordítottam a mobilt a frottir törülközőmön, és akkor láttam, hogy már egy órája nyomom a pedált,......... észre sem vettem, hogy elszállt az idő...
Ps.: Ettől kezdve, naponta kétszer bicajoztam, aztán megtoldottam fél óra aerobikkal, és kiegészítettem még fél óra súlyzózással.Egy hónap alatt, 10 kg-ot fogytam, természetesen diétás étkezéssel. A lábam, azóta olyan, mint a zergéé: erős, karcsú és fürge!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!