Álomséta

Virtuális közegben a netkobzossal

Svédországban nem voltam,
Sincomit életemben nem láttam,
de ma tettem egy sétát vele,
kísértem a svéd utcákat szelve.

Bementem a boltba,
ránéztem a kenyeres polcra,
aztán láttam az ablakpucolót,
ki az ő pénzén mossa az ablakot.

Néztem a firka maradványát,
vajon ki hagyta itt a keze nyomát?
Aztán a könyvtár unatkozó csendje
bágyadt mosolyt csalt szájam szegletébe.

Bár a kávé ízét nem éreztem,
- a testi élvet élőben szeretem,
de forrón gőzölgő látványa
becsalt a kávéház sarkába.

Leültem. A zsivajgó csendet figyeltem,
az újságot ájultan a kezemből ejtettem
és a zsongás lassan a fejembe beült,
a csendet kergetve, már hangosan üvölt.

Csendet szeretnék.
Ahova leülhetnék.
Ahol visszanéznek rám,
ahol van mosoly és nincs magány.

Kimentem a szőlőbe,
a gazda kertjébe
a csendet keresve
és mi várt reám?

Vad ellen szól
a slágerrádió.

A zenétől a szőlők mosolyognak,
kövérre hízva cukrosodnak,
de mi lesz, ha jön a Boros-Bocskor,
ez a környezetszennyező utókor?

Ettől még a vad is megriad,
addig a szőlő sem nő,
a harmatcseppekben
a könnye előjő.

Tehát a módszer kielégítő.

Ilona