Esőre ébredt Mona. Sötét homályban tapogatódzott ki az ágyából. Vicces, arra gondolt, hogy elázik. Persze a vízben is el lehet ázni! Na jó, ez csak egy csavart gondolat volt. Szóval, amikor a víz felett eső van, beborul az ég, akkor lent is sötétebb van. A sok-sok esőcsepp, meg , csak kopog, kopog. . . Mona arra gondolt, hogy esetleg vízifónon értesíti az öreget, hogy kivenne egy szabadnapot. Ilyenkor úgy sincsenek sokan az oviban. Inkább otthon maradnak. Mert az összes többi óvodától eltérően, az óceán ovi nem kötelező! Ez szabadon választott, akarja - e valaki ott tölteni a napját vidám társaságban, felügyelettel, akar- e az öreg Tintahal előadásai révén okosodni, vagy sem. Többnyire persze igen! Arra igazán nem panaszkodhatott sem Mona, sem pedig Tintahal papa, hogy kevés halporonty látogatná az ovi korallkertjét! Ezen felbuzdulva, keresni kezdte a vízifonját. De hová is tette? Addig kutatott, amíg előkerült végre a rózsapárnája alól Csinos kis darab volt. Kinyitotta, mint a kagylót szokás, és uszonyával bepötyögte a számot. Három búgás és két bugyborékolás után, Tinta Matyi tátogott bele a készülékbe. Mona elmondta neki, mit szeretne, és kérte, mondja meg az öregnek. Ha bármi probléma lenne, tátogjanak vissza, s ezzel elbúcsúzott Matyitól


Arra gondolt, hogy kicsit csinosítgatja otthonát, esetleg átrendezi a viaszrózsa leveleit, hogy más irányba álljanak, és készít magának egy finom, ebédet. Valami diétásat. Hal diétásat. Még az is lehet, hogy elsiklik egy moszatpusziért, ami köztudottan, egy nagyon finom zöldséges süti volt. A Varangyhal büfében lehetett kapni mindig frissen. Eszébe jutott a szöveg, amivel reklámozza ezt a valóban nagyon finom sütit Varangymama

Moszatpuszi, nincs benn husi!
ez egy zöldséges szusi,
fenséges ízekkel, ne gondolkozz
hát, VIDD EL!

Mosolygott rajta, és már el is döntötte, hogy hallgat a hívó szóra, és ismét megkóstolja! Varangymama, ahogy a büfé bejáratában tornyosul, kedves püpp. . püpp. .hangokkal invitálja befelé az arra járókat!

Kicsit összekuszálta a viaszrózsa leveleket maga alatt, és a sárga pikkelyes ruhájába bújt. Megnézte a víztükörben elég csinos- e, és máris kibukkant, a levelek mögül.

Teknőcibe ütközött, aki olyan közel volt, hogy épp az orrához ért. Félelmetes volt ilyen távolságból. Ezt mindjárt meg is mondta neki Mona. Teknőci elnézést kért, de éppen kopogni akart, amikor Mona kijött. Ezért találták magukat ilyen orr közelben. Szerencséje volt, hogy még otthon érte Monát, mert éppen azért jött, hogy megkérje, rendeljen másnapra az ovinak a tízórai mellé, egy kis moszat puszit, és hínár pogácsát. Végül is úgy döntöttek, hogy együtt mennek el Varangymamához és intézik el a dolgot. Majd Teknőci rányomja uszonyát a megrendelésre, Mona meg elhozza. Teknőci, hogy mielőbb Monához érjen, felvette a gyorsjáróját, amiben elég furcsán festett. Mona el is mosolyodott rajta. Szóval eliramodtak a moszatpusziért, majd miután megbeszélték, hogy másnap reggel mennek érte, mindketten, - elköszöntek egymástól.

Mona még leült egy sós kristáyvízre lótusz - szirmokkal. Ahogy ott evezett egy helyben, s kortyolgatta az ásványvizet, Harcsabi és Csikó Csilla köszönt rá. Csatlakoztak hozzá egy kis beszélgetésre. Apró kis kerek buborékokat eregetve szájukból, egymás tátogásába vágva, mesélték a legújabb vízi pletykákat. Jókat nevetgéltek, s Mona már örült, hogy eszébe jutott a moszatpuszi. Különben most otthon ülhetne, és unatkozhatna. Ahogy telt az idő, úgy kezdtek áttörni a víz felszínén a sugarak, erősödött a fény, és lassan kisütött a nap is. Máris jobb kedvre derült mindenki. Mona el is határozta, hogy kirándul egy kicsit a part környékén, ahol a minap voltak az ovisokkal. Rengeteg mindent látott és nagyon izgatta a sok ismeretlen újdonság.

Kihörpintette hát italát, oda adta a halpénzt Varangymamának, és elindult. Szinte majdnem azonnal Tintahal Matyiba ütközött, aki felajánlotta neki, hogy elkíséri. Elegáns volt Matyi, és boldogan ment Monával. Együtt úsztak egy darabig, majd Mona elcikázott Matyi mellől. Kissé előreszaladt, majd hirtelen visszafordulva, ismét Matyi mellé siklott. A sáskarák kíváncsian nézte ezt a különös fogócskát. Az egyik sziklahasadékból a nyálkáshal úgy meredt rájuk,mint valami ufóhal. A szemei kékesen világítottak. Monáék meglódultak a láttán, és közeledtek a parthoz. Fura látvány tárult a szemük elé. Cápandúr ékeskedett egy új szerelésben. Megpróbálta az embereket utánozni. De nem valami jól sikerült neki. A sznoris cuccban nem kapott elég oxigént, hisz neki volt saját kopoltyúja, a lándzsa meg állandóan kiesett az uszonyából, merthogy azzal irányította magát. A hátsó uszonyai meg állandóan összeakadtak a műuszony cipőben. Vicces figura volt! Ez nem túl jó hír Monának és Matyinak, mert elérték ők is, a CÁPAÖVEZETET! Most már, óvatosabbnak kellett lenniük! Nem lehet kellemes, egy ilyen szájban végezni! Még akkor sem, ha a mosolya ilyen " megnyerő "! Nem árt ilyenkor, a szemébe is nézni. Ez, egészen gonosz tekintetű volt, úgyhogy nem volt érdemes vele uszonyt húzni!

Így gondolták ezt kis barátaink is, és nagyon gyorsan odébb álltak. Egészen közel merészkedtek a parthoz, ahonnan már a parti sürgést-forgást is láthatták, de persze őket senki sem.....