Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jajjjmi..
Alkotások száma: 332
Regisztrált: 2007-05-17
Belépett: 2009-04-08
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (11)
-Novellák (10)
-Egyéb prózai alkotások (38)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (264)
-Társalgó (1)
Képgaléria
-Fotók (1)
-Humor (1)
Feltöltve: 2007-08-12 15:31:56
Megtekintve: 6384
Óceán Óvoda...Mona története 2. folytatás...
Mert bizony a halak is szeretnek enni, úgy, mint mindenki más! Mona lemondott a saját részéről, átengedte a Lamantin bébinek, mivel láthatóan, az ő gyomra elbírt volna még egy-két adagot. Nem is baj, - gondolta magában. Úgyis fogynom kell egy kicsit, hogy az új pikkelyruhám fel tudjam venni. Márpedig abban akart a jeles reggelin megjelenni, mert ugye sohasem tudhatjuk. . . A tízórai után, Tinta Matyi megkérte a trombita halat, hogy trombitálja össze a csapatot a szokásos kiránduláshoz. Szépen egybegyűlt izgatottan a porontyhad, és el is indultak. Elég nagy térben mozogtak, úgyhogy minden figyelmére szüksége volt az öregnek és Monának, hogy szemmel tartsa a társaságot. A séta során, kicsit közelebb merészkedtek a parthoz, mint addig. Tintahal papa meg akarta mutatni az embereket is a kis csapatnak, mert nem árt, ha tudják, kikkel állnak ill. úsznak szemben. Hát, ahogy a parthoz értek, különös látvány tárult a szemük elé. Egy számukra ismeretlen lény úszott a vízben, és reménytelen küzdelmet vívott önmagával, hogy utolérjen egy kis halacskát. Az egész halóvoda szélesen vigyorgott a látványon. Vajon mi lehet ez? - találgatták. Aztán a rangidős Tintahal papa kibökte: azt hiszem, ez valami szárazföldi szőrös állat, aki ráadásul még a vizet sem kedveli, de nem tud ellenállni a torkosságának, ezért néha olyasmivel próbálkozik, ami nyilvánvalóan nem fog neki sikerülni. Mint ahogy ez a mostani akciója sem - tátogta mosolyogva.

Mintha már láttam volna hasonlót a parton sétálgatni, emberek társaságában - tette hozzá. Ők ugyan nem tudták, de természetesen egy macska próbált halászni a zavarosban! Miután ez az ügyetlen szőrös sikeresen kikecmergett a vízből, mielőtt megfulladt volna, máris más kötötte le a figyelmüket. A parton sirály etetés volt. A sirályokat jól ismerték, hisz állandóan ott köröztek a víz felszíne fölött várva, a vigyázatlanul felbukkanó halfejeket. Éles csőrükkel, azonnal lecsaptak rájuk. Legalább annyira veszélyesek voltak, mint az emberek. És lám! Mély egyetértésben is voltak egymással. Néha potyáztak náluk, mint éppen most is. Mindegy mivel, csak tele legyen a gyomruk címszóval, csapatosan követelték a falatokat a mólon állótól.

Mozgalmas és igen érdekes délutánjuk volt, mert még abban a különös élményben is részük volt, hogy egy igazán nagy testű, szintén szárazföldi állat, bár még ennek kis példányát is láthatták, lubickolni a vízben!Ő a TROMBITA HALHOZ HASONLÓ NEVŰ, az ormánya miatt! A TROMBITA ORMÁNYÚ ELEFÁNTKA.Ugye, hogy van némi rokonság közöttük? Hogy nem is hasonlítanak egymásra? Hát nem! De a nevükben igen, és ez éppen elég. És ez még mind semmi!

Hogy ezek a delfinek is mire nem képesek!Hagyják ezt a másik szőrős szárazföldi lényt abban a hitben csapkodni maguk körül, hogy netán lépést . . . izé, akarom mondani tempót tarthat velük! Pedig ha ez a szőrösen igyekvő tudná, hogy mit tudnak a delfinek!!!- bizony igen elszégyellné magát már azért is, hogy melléjük kalimpált. Szóval ez az emberek másik kedvence, és kutyának hívják. Nem is annyira beképzelt mi? Amikor Tintahal papa jelt adott, hogy indulni kell vissza most már, alig tudta összeszedni őket. Még nagyon nem akartak visszamenni. Itt annyi érdekes dolog, van, a partnál! Igen, de nagyon veszélyes, - figyelmeztette őket az öreg, és Mona is némán bólogatott rá. Így hát, kicsit kelletlenül, de hazafelé vették az irányt. Szörnyű cikázások közepette, versenyt úszva siklottak a vízben. Mona is alig tudta követni őket. Néha felbukkantak a víz felszínén, és még egy pillantást vetettek a partra, ahol olyan szórakoztatóan, remek napjuk volt.

Ahogy távolodtak egyre a szárazföldtől, már ismét a tenger volt az otthonuk. Egy pillanat alatt elfelejtették a part csábításait. Egy darabig kísérte őket néhány sirály, de amikor látták, hogy itt nem lesz zsákmány, elmaradtak.
Mona tele élményekkel, és fáradtan ért haza. Megfürdette pikkelyeit és szemét, megnézte magát a víztükörben, ahogy minden reggel és este, - majd nyugovóra tért. Szelíden ringatták álomba a hullámok, mélyen elaludt, és az aranyhallal álmodott megint:

Hal párommal boldog leszek,
lesz tőle sok hal kisgyerek.
Szívem hevesen dobog,
ha erre gondolok.

Bárcsak Ő is így érezne
s holnap reggel, észrevenne.
Nem bánnám, ha csókot kérne
Vissza adnám pikkelyére.

Rácuppannék ajkaira,
Lágyan keringőznénk vele,
uszonyomat oda adnám
Hátralévő életemre.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!