Mona pikkelyeit halványan megcsiklandozta egy langyos áramlat. Uszonyaival egy helyben lebegve szunyókált. A szűrt fény egyre erősebben tört át a víztükrön, és csillantotta meg fényét a korallszigeten. "Pompázatos látvány"- állapította meg. "Soha sem tudnám megunni"- mosolyogta a szeme, miközben hangosan és ütemesen "lélegzett" kopoltyúival.: ppá ppá ppá. . . .Buborék halmok szálltak játékosan a felszín felé.

"Úristen, még elkések" - nyilallt belé a gondolat, s máris beindította propellereit. Száguldva, cikázva siklott előre, hogy elsőnek érjen oda. Az óceán-óvoda kapuit kellett kinyitnia, a tenger bulvár 5 szám alatt, mire a többiek megérkeznek. Az öreg tintahal kérte meg őt, hogy kivételesen helyettesítse, mert kora hajnalban - halászhajó felmérést végzett. Ez azért volt fontos, hogy a halséta nehogy véletlenül is a halpiacon érjen véget a sok rakoncátlan fickándozóval.
Ezért sietett hát Mona, hogy időben, a poronty megőrzőben legyen.


De akármilyen gyorsan is úszott, a kapuban, már ott méltatlankodott Pikk-Elek. Monát meglátva, hatalmas száját kitátotta, és azt mondta: "Pppáá..pppáá"., felháborító, hogy a kapunyitó, mindig egy úszni nem tudó! - s ezzel hátrahagyva halait, két uszonycsapással, eltűnt a mélyben.A sok kis színes halcsoda pedig, beáramlott Mona után, a csodálatos korall kertbe. A nap már szikrázóan sütött a parton, érezni lehetett közvetlenül a felszín alatt, ahogy melegszik a víz. Sorra érkeztek a halmamák halacskáikkal, sőt, egy anyuka elhozta a halpetéit is, és Ő maga vigyázott rájuk. Azt mondta, nem árt már most szoktatni a közösséghez őket.

A tenger számos élőlénye ismerte és szerette az Óceán ovit.
Minden nap, népes csapat gyűlt össze a korall kertben lévő viaszvirágok között, hogy megismerkedjenek azokkal a fontos dolgokkal, amiket feltétlenül tudniuk kell, mire felnőtt hallá válnak. A reggeli órákban, az öreg Tintahal mesélt nekik, majd kedvencük, a bújócskázás következett. Közben a konyhán, készítették a friss fishburgereket tízóraira. A mai nap kicsit csúszott, mert a Tintahal késve érkezett. De megtudta, amit akart! Aprólékosan felrajzolta az egyik sziklafalra az útvonal térképet, bejelölve azokat a helyeket, amelyeket kerülniük kell. Addigra már teljes volt a káosz az oviban, mert szinte mindenki megérkezett és vidáman kergetődztek egymással, és egymás körül. Az öreg majd beleszédült a látványba. Muréna Marit és Tinta Matyit - aki az ő unokája volt, kérte meg arra, hogy terelje össze a többieket a viaszvirágokhoz.

Elsőként a Sárga bőröndhal ivadék: Sárgika indult el a gyülekező hely felé, de máris követte őt az ifjú Napóleon, nyomában a kecskerákkal. A kék rák is sietve oldalazott, megelőzvén a kaurikat! A csókos szájú puffancshal Panni pedig, uszonyt öltött a légiesen gyönyörű levélhal lánnyal, Fisch Lilivel.

Ki gyorsabban, ki lassabban, de végül is, hamarosan, a viaszrózsákon ültek. Tinta Matyi végignézett rajtuk, és átadta helyét az öreg Tintahalnak, aki túltátogva a többieket - részletesen beszámolt hajnali útjáról, és kiosztotta a közben elkészült, vázlatos útvonaltérképet a délutáni sétához. Felhívta az izgága hal-hallgatóság figyelmét, hogy milyen veszélyeket rejt magában, egy halászhajó megközelítése. Elmondta azt is, hogy ha valaki horogra, illetve hálóba kerül, az a legritkább esetben menekül meg onnan. Ezért hát, fokozottan figyeljenek egymásra és az útra is. Csak a kijelölt területeket "járják" be, és a megengedett sziklafalig úszhatnak el. Mindenki izgatottan nézegette a térképet és uszonyaikkal mutogatták a veszélyes pontokat egymásnak. Pillanatokon belül olyan keveredést rendeztek, hogy csak úgy örvénylett a víz körülöttük. Ezután az öreg elengedte őket hancúrozni kicsit, hogy a tízórai idejére lenyugodjanak.

Csakhamar csoportokat alkotva, kiszámolták halmondókával, hogy ki lesz a rejtőző, és ki a kereső...Ezzel például:

"Busa, cápa, muréna, te leszel a hunyó ma!"

Miután megvoltak a csoportok, Polip Peti és Varangyalka számolt ki:

Egy pikkely...két pikkely...három pikkely...ki most bújik, az induljon el!

És megindult az őrült cikázás. Valóságos karneváli sokadalom volt a korall kertben és környékén. Mindenki igyekezett a legjobb búvóhelyet megtalálni magának. A kis sárga halcsapat máris beférkőzött egy pink - korall alá. Bohóc Berta és Borcsa meg talált magának egy új viaszrózsa bokrot, és jól beúsztak ágaskodó levelei alá. A tűzhal fiúcska, Parázs Bandi - nagyon egyszerűen álcázta magát egy bemélyedésben. Még ő maga sem tudta, hogy tulajdonképpen mennyire veszélyes halacska, de ez most játék volt. Lepény Hanna a homokba fúrta magát. Csikó Panni meg, a szellemtűhal Tina, együtt bújt egy vízililiom oltalmazó bokrába. Szinte teljesen eggyé váltak vele. Hal legyen az uszonyán, aki meglátja őket!

Mona a kereső csoport tagja lett. Tág szemekkel leste a kis ficánkákat. Lassan körbeúszott, majd minden hajladozó levél alá bekukkantott. Nézegette a vízililiomokat is, - de nem vette észre Csikó Pankát és Tinát! - azok nagy örömére. Épp Lepény Hanna fölött hezitált, hogy vajon merre menjen tovább, amikor Hanna megmozdult, és felkavarta maga alatt a homokot. Ez lett a veszte! Mona azonnal megtalálta és kihúzta a homok alól. Hanna nem igen akart kijönni rejtekéből, mert amúgy is szeretett a homokban feküdni, de az erőteljes noszogatásra, csak kiúszott.

Természetesen nem mindenkit találtak meg, azok egy idő után, amikor már unták a várakozást, előjöttek a búvóhelyeikről. Hamar elrepült az idő, és máris a tízóraira kordult gyomruk.Szépen, sorban uszonyt mostak, vízililiomokkal megtörölköztek, és katonásan behömpölyögtek a halétkezdébe.Mindenki a moszattányérjára kapta a fishburgert. Igen finom illata volt, nem is nézegették sokáig, hanem gyors csipegetésbe kezdtek mindannyian.........