Ébredés...

Nem kelt túl korán. Csak kilencre akart beérni. Ez volt az első napja, egy új munkahelyen.
Gondosabban ellenőrizte arcát a tükörben, frissítő mosdás után, halványan bepúderezte az
orrát, majd kifestette kedvenc zöld színével a szemhéját is. Illett a szeméhez. Macskaszeme volt.
A smink után a haját vette kezelésbe. Tenyérrel bedörzsölte jó erősen - ahogy a fodrászától látta -
és kész sündisznó kerekedett a fejére hirtelen. Hogy tévedés se essék, még egy kis hajzselét is tett rá,
hogy egészen biztosan égnek álljon minden szál a fején. Gyöngyház- barack rúzs a szájra, csak épphogy,
És kész.

A toalett...

Legalább negyven fokot ígért az időjós reggel a tv-ben. Hallgatta, miközben a fürdőszobában időzött.
Valami könnyű, lenge holmi kellene - gondolta. Kinyitotta a mahagóni színű ruhásszekrény ajtaját, és elmélyülten szemlélte ruhatárát. Ahogy a vállfákat sorolta, megakadt a szeme egy vékony, puha pamutból készült, nyári térdnadrágon. Ki is vette, és az ajtóra akasztotta. Majd automatikusan lecsúsztatta a másik vállfáról a mohazöld rövid ujjú felsőt, és a nadrághoz tartozó fekete vékony - szintén rövid ujjú kaftánt. Mit lehet tudni - alapon. Mindehhez kiemelte a szekrényből még a puha fekete bőrcipőt, amit természetesen harisnya nélkül hordott, és akár kilométereket tudott menni benne anélkül, hogy megfájdult volna a lába.

A táska...

A ruha már meghatározta, hogy melyik táskájának a tartalmát üríti ki. Pár éve, Görögországban vásárolt egy finom fekete bőrtáskát, olyan vállra akasztóst felül zippzárast. Az elején egy vastag fekete csíkban, ugyanaz a görög betű aranyszínű fémből, de mindegyik alatt, más-más színű bőrrel. Szolidan elegáns darab volt, bármihez ment, mert ezek a színek ott tündököltek rajta: piros, sárga, zöld,kék. Kiöntötte az ágyra a táska tartalmát és válogatni kezdett benne. Egy parfüm spray, - ez kell! - és félre tette. Egy manikűr olló, körömreszelő, neszesszer, szájfény, papír zsebkendő, centi, golyóstollak, egy tupirfésű...és sok apróság. Ami egy női táskába való!
A legfontosabbakat visszapakolta, majd egy vadonatúj, A/5-ös méretű határidőnaplót csúsztatott bele. A pénztárcájában ellenőrizte a jogosítványát, a forgalmit, és persze szemügyre vette a bankjegyeket is. Ennyi elég! - gondolta. Hopp! A kólásüveg. Majdnem kimaradt. Régóta hordott magával egy kis kólásüveget, amit mindig megtöltött itallal, hogy kéznél legyen, ha megszomjazik. Hideg, kólát öntött bele és az is a helyére került.

A kocsi...

Amikor elkészült, összepakolt mindent, amire szüksége lehetett, bekapott pár falatot egy korty teával, csak úgy, állva az étkezőben,
és még mindig a falaton rágódva, kiállt a kocsival a garázsból. Maga mellé helyezte a táskáját, a kesztyűtartóba a mobilt - hátha csörög útközben!
Majd visszament a riasztót bekapcsolni. Beütötte a kódot, s amíg élesített a riasztó - néhány másodpercig - bámulta magát a tükörben.
Igen. Az összhatás jó. Ez fontos. Hisz sosem csak a szemét, vagy a fejét nézzük valakinek, hanem úgy egészben, összhatásában látjuk és alkotunk róla véleményt. Úgy ítélte meg, hogy a tükörképe pozitív kisugárzású. Becsukta maga mögött az ajtót, ráfordította a kulcsot, és beült a kocsiba. Kisvártatva, már a főúton halad a munkahelye felé.

A munkahely...

Közel háromnegyed órás autóút után, megérkezett az épület elé. Leparkolt, majd ellenőrizte az arcát a tükörben, bezárta a kocsit, és felsietett a lépcsőn. A forgóajtónál simán bejutott, de a beléptető rendszer nehezen fogadta el a vendég kártyáját. Többszöri nekifutásra sikerült az is, szerencsére nem látta senki ügyetlenkedését. A lift pillanatok alatt felrepítette a harmadik emeletre. "A nehezén túl vagyok" mozdulattal nyitott be a folyosói üvegajtón. Csodálkozott is, hogy becsukták, mert korábban, amikor ismerkedni volt itt, mindig nyitva állt. Szabad kezével meglökte kicsit s már lépett is volna, de az ajtó nem nyílt. Meghökkenve állt. Az üvegajtón keresztül látta az új kollégáit az egyik szobában ülve, a nyitott ajtónál beszélgettek egymással. Megpróbált integetni nekik, de nem vették észre. Megkopogtatta az üvegajtót a belépőkártyájával. Erre sem figyeltek fel. Kezdte furcsán érezni magát. Olyan volt, mintha láthatatlan lett volna. Visszaindult a lifthez, ott látott egy másik ajtót, hátha azon bejut. De nem jutott be. Az is zárva volt. Nevetségesen érezte magát és a szituációt is. Itt áll egy új munkahelyen, az első munkanapján a folyosón, és nem tud bejutni a szobájába. Újra visszament az első ajtóhoz és ismét dörömbölni kezdett, most már sokkal hangosabban. Súlyos percek teltek el, mire a kollégák végre észrevették. De, még akkor sem állt fel azonnal egyikük sem, hanem tanakodtak és integettek kifelé, magyaráztak valamit, amit Ő nem értett.

A három férfi közül az egyik, miután látta, reménytelen eset a nő - felállt lustán az asztalától és az ajtóhoz jött. Nem nyitotta ki azonnal, hanem megkérdezte, hogy miért nem a kártyával nyitja az ajtót a másik oldalon?! Kártyával? Hol? Egy darabig ezen elvitatkoztak a csukott ajtó két oldalán. A nőnek kezdett elfogyni a türelme. Épp az futott végig a fejében, hogy visszamegy a lifthez és hazamegy, mikor végre kinyílt az ajtó. Az új kolléga felháborodottan kérdezte, hogy miért nem használja a belépőkártyáját. Miután a nő kissé felemelt hangon annyit mondott neki: Mert nem mutatta meg senki, hogy hogyan kell használni! Mire nagy kegyesen megmutatta a lehúzó dobozt a másik ajtónál a falon...aztán sarkon fordult, otthagyta a nőt, visszament a másik ajtón át a folyosóra, és becsukta maga után ismét az üvegajtót...