A világ végéről érkezett félve,
Kopogott ajtómon remélve.
Mint koldus, kinek koppan éhe
S korgása, gyomra üressége.
Kezét tördelve állt, és hezitált,
Kérjen e menedéket, hogy feje
Párnában hagyjon nyomot ébredéskor,
S testén ne matassanak idegenek, zsebében
Kotorászva részegek.

Egér se zizegjen a múlt, fakult lepedőn,
Rém híreket rágcsálva, rossz napokon.
Hogy álmát vigye, részeg hajnalokon.

Zavartan állt a küszöbön,
S már fordult volna vissza.
Lába vitte félszegségét, mikor utána szóltam:
Pista!
Isten hozott hajlékomban.
Zavara csökkent nyomban, csodálkozva nézett.
A távoli rokonság öröme, szemében fénylett.
"Hát megismersz" mosollyal arcán,
tétova-sután nyújtotta kezét, készülve,
Hogy tévedés az egész bután.

...Betessékeltem asztalomhoz,
"mesélj mi szél hozott" pohárral kezében,
Már tudtam:
Állást keres éppen. Ácsmester Erdélyben.
Kikopott alóla a munka otthon.
Szűkös konyhapénze, már nem elég kenyérre.
Felvette hát a tarisznyát, hogy próbáljon más hazát.
Kell legyen tejre, liszt, cukor a
Spájzba, étel sok éhes szájba,
s ára cipőnek, ruhának.

Erre a nagy elhatározás:
A majdnem idegen, rokonlátogatás.
Egy üveg borral, elfogyott bánata,
küzdelmes élete, s félszeg kísérlete,
hogy munkát találjon még Az este.
Reményt adtam, s párnát a fejének
Gonddal teli ugyan, de pihenést testének.
Nyughatatlan álma, vulkán sóhajtása
Szunnyadó lelkének hangos kiáltása.