Csókkal lehelnélek
rohanó patak habjaként,
mint követ.
Suhannék előtted,szélként,
hullámkarommal körbevennélek,
fröcskölve letepernélek.
Fonódnék testeden
Mint áldozaton a halál,
lelkem örök rabjaként
várlak, jössz-e már?

Hömpölygő gondolat
sodor napokat nélküled.
Ahogy a tenger vize lábnyomokat,
Az időt felemészt, megesz.
Mint hernyó a falevelet.
Hogy gubót szőve maga köré
Fonala adja a legszebb selymeket.

Csókom elfáradt követni téged.
Már nem suhannék könnyedén,
játszva előtted.
Karom semmiölelése.
Éjszakai lágy zümmögések,
egy pohár hangulatital.
Egy el nem csattant csók emléke,
Elringat csendesen, a képzelet szüleménye.

2007 júliusában