Glosszavers, Radnóti Miklós
"Három hunyorítás" ciklusának
első versére.

1.

Odakinn már setteng a reggel,
és a parton túli hegyekkel
aranyszárnyu szellők játszanak.

Így fekszem, ringó félhomály van,
a körtében alszik az áram,
de fölébred és felkél a nap;

végigkutatja fekhelyem és
az ablak most csupa rezzenés,
zengő négyszög, tüzes csobogó,
futó fényben lengő lobogó.

(Radnóti Miklós)

***

Odakinn már setteng a reggel,
bámulok kialvatlan szemekkel,
egy sort aludnék még,
hisz ébrednem nem kell,
és a parton túli hegyekkel,
amik felett könnyű párák látszanak,
találkát délutánra beszéltem,
amikor ott incselkedve a levelekkel,
aranyszárnyu szellők játszanak.
Redőnyöm lehúzom,
mert hívogat az álom,
amíg nyugatra nem hajlik a nap.
Így fekszem, ringó félhomály van,
Morpheust várom, csendes magányban,
pillám nehezül, szellő simítja vállam,
künn zsendül az élet, de
a körtében alszik az áram,
nem vakítja fáradt szememet.
Az erdő illata beosont szobámba
mint ki rejtőzni kíván e félhomályba,
de fölébred és felkél a nap;
a redőnyön át néhány fénycsík szalad
szőnyegen, ajtón, tékán, falon
aranyvonalat húz, míg én álmodom.
Végigkutatja fekhelyem és
fricskázza orrom, ez a pimasz
porszemek hátán lovagoló
kíváncsi, kacagó pászma,
az ablak most csupa rezzenés,
ahogy a tenyérnyi levelek és
a roletta keskeny résein át
beszökött nyugalmam honába, és
zengő négyszög, tüzes csobogó,
vakítva villanó, lángoló patak
csordul az égről, mint könnyű selymű,
futó fényben lengő lobogó.