Napok óta tanácstalan, még ifjú életem,
Mert van egy dolog szívemben, mi talán egy félelem.
Egy aprócska félelem, mert döntést kéne hoznom,
Lehet hogy e döntés az, mi eldöntené sorsom.

Két ember van szívem mélyén, ki kedves a számomra,
Kire fel tudnék nézni, mint szerető páromra.
Ha eszemre hallgatnék, az egyiket feledném,
S szívemnek érzését a másikhoz terelném.

Ha szívemre hallgatok, s elvesztem az eszem,
A másik lány ki számomra, fontos lehet nekem.
Azt mondják a szerelemnek, nem számít a távolság,
S e távolsághoz kell a legnagyobb bátorság.

Nem vagyok sem merész, de nem is gyáva nyúl,
De kevés szabad percemben a távolság az nagy úr.
Ha elragadna magával, e távoli szerelem,
Félek, hogy kihűlne hamar az érzelem.

Nem tudnám e nagy táv miatt, minden nap csókolni,
Nem tudnék minden nap, a szívének bókolni.
E nagy táv miatt vajon, igazán szeretne?
És karomban e táv miatt, boldogan nevetne?

Félek hogy e dolog, hamar véget érne,
S szívünkbe mindkettőnknek egy nagy csalódás térne.
Nem tudnánk kibírni, a hiánynak percét,
S hogy szerelmünket kínkeserves távolság ver szét.

A másik lány is kedves nekem, de az érzelem kisebb,
Mivel e kapcsolat valamivel frissebb.
Bár nem tudom, hogy ő mit gondol, mert titkol valamit,
S csak félmondatban súgja meg érzelmes szavait.

Bár forr a levegő, ha együtt vagyunk bárhol,
S beszélünk a múltról, jövőről, s a máról.
Nem akarok egyiknek sem fájdalmat okozni,
De e lehetetlen helyzetet sem tovább fokozni.