Éjkék tó felett, sötét erdő mélyén,
Álmodó fák között, rejtett kicsi ösvény.
Ember rég nem járta ködös völgyhöz letér,
Csodát látni az év egyetlen éjjelén.

Napnak a párja, a sejtelmes Hold,
Sárga selyemsálat a fák közé fon.
Északi szellő lebbentve az árnyat,
Lehel a ködre aranyszínű szárnyat.

Csillagfátyol alatt ébred az erdő,
Apróvadak sorra merészkednek elő.
E télvégi éjjelen ámulják a fák,
Új élet születik, törékeny kis virág.

Olvadó hó alól apró fejét dugja,
Lenge zöld karjait maga mellé húzza.
Hófehér szirma, mint angyalok szárnya,
Alázattal néz egy eltévedt árnyra.

Remegő testére csillagport szór az ég,
Szelíden átölelve ringatja a szél.
A szürke szikár fák százéves karokkal,
Féltő mozdulattal föléje hajolnak.