A barátságban van valami közös.
Ami megérint egymásban,
Ösztönös, hogy a másik
Társad legyen, valamilyen formában.
Életed része, mi öröm és bánat,
Tanúja legyen minden apróságnak,
Segítő kézként, láthatatlanul,
Vigyázzon rád, minden pillanatban.
Bánatod enyhíti, elfújja szavával
Bátorít, ha kell ostorával.
Bírja természeted, ismeri hibáid
De tudja, vajszíved, ha kell,
Utolsóig szétkened kenyérre,
A szükséget szenvedőknek.
Ő a barátod.

Nem könnyű megtalálnod,
A számos jelentkezőben,
Ki melléd barátként szegődne.
A mosolygó álarc öregasszonya
híúságod kőkemény zsarnoka.
Hízelegve, szépen a véred veszi
Éppen, mint pióca!
De te nem látod,
mert szemeden a rút hályog,
mit barátsága növesztett oda.
Te ostoba!

A kagyló héjában sem mindig
Hibátlan az igazgyöngy.
De értékes!
A barát az, ki e gyöngyökből
Készült láncot,
Emelt fővel, büszkén,
viselni képes!