Magas, természetes vöröshajú, sexisen szeplős, igen dekoratív, de mégis egyszerűen szép és kedves ápolónő fogadta Eleket a szobában, ahol az adatokat, és a háromszáz forintos vizit díjat kérték.
- Foglaljon helyet - mondta- és ezt az adatlapot, töltse ki. - majd magára hagyta őt.
Elek átnézte az adatlapot, milyen adatokat kérnek, és mielőtt nekifogott a kitöltésnek előkészítette a TAJ- kártyáját, személy igazolványát és a beutalóját.
Mikor elkészült a kitöltéssel, újból átnézte és továbbra is üresen, hagyta a munkahelye és munkahelye címe rovatot. Nem értette, miért érdekli a kórházat a munkahelye egy egyszerű rutin, kontroll vizsgálathoz.
Miután visszatért Ica nővér, átadta neki az ívet. Ő átolvasta és megkérdezte, de olyan kedvesen, ahogyan édesanya a hülye gyerekét kérdezi,- a nevét, azt honnan fogjuk tudni?
Ekkor vette észre, hogy a legfelső sorban se írt semmit. Oda ahol a nevét kérték. Kínosan zavarba jött és tréfásan felnevetett- hogy nem vettem észre nem értem...
- Nem baj pótoljuk,- és kedves mosollyal vissza adta a papírt, Vicz Elek úrnak.
Miután Elek beírta a nevét, ügyelve rá, hogy legalább olvasható legyen, kérdőn nézett a csinos nőre.
Közben Ica nővér előkészítette a műszert, amit a páciensnek egész éjszaka viselnie kell.
- Akkor most kérem, vetkőzzön le derékig- mosolygott kedvesen, majd hozzátette,- felülről, derékig.
Villant Elek agya és vigyorgott.
- Igen, aki nem tudja, hogy a nevét is rá kell írnia az adatlapjára, annak azt is ki kell hangsúlyozni, hogy "felülről lefelé".
- Hja, ha tudná mire képesek az emberek?- nevetett vidáman Ica nővér is, és Elek egy cinkos, pajkos, kis mosolyt vélt felfedezni abban a gyönyörű kék szemében.