Ordító a meleg
Olvad a gondolat
Menekülést
A lidérces tenger ad.
Menne a vízbe,
Csobbanna nagyokat,
De egy felkiáltójel
Örökre ottmaradt.
Beleégett koponyám
Falára: hűsít e a tenger,
Vagy beszív csak, magába.
Fészkel most odabent
Ez a jelzés,
Pirosat mutat minden ingerlés.
Menne a gondolat
hűsítni magát, de
sárkányként tapad a jel,
habosan, véresen,
béklyóba veri mozdulatát.
Nem mozdul a láb,
Indulni nehéz
Olvasztó a meleg
Hív a tengerkék.
Rozsda marja e majd
Agyam béklyóit,
Vagy bilincsem sós víz
csiszolja fényesre,
Enyhülést ad e
Az olvadó melegre:
Nem tudom.
Békés zordan, csalogatóan
Hallgat a tenger.
Döntésemre vár,
Csillanó víztükre kérdezi:
Jössz -e már?