Hurrá! Megyünk nyaralni! Az egész családunk. A családunk három tagból áll: a nyolc hónapos kislányunk Csilla, férjem és én. Gyönyörűen összejött minden, vagyis elhárult minden akadály. Utazhatunk Magyarország délvidékére. Ott lakik apám az újdonsült feleségével, akivel még nem találkoztunk, de nem tudtunk ellenállni a szíves invitálásának. Telefoni beszélgetésünkben elmondta, hogy van a házunkban egy üres szoba, nyaralhatunk, nem is kell fizetnünk a szállásért. De jó! Lesz két csodálatos hetünk.
Összecsomagoltunk, túl nagyok voltak a csomagok. Nehéz lesz utaznunk a gyerekkel meg a sok cuccal. Emiatt kiraktunk mindent, ami nélkül meg tudunk majd lenni. Mariska néni apám neje többször elmondta, hogy használhatunk nála mindent, amire szükségünk lesz.
Végre el tudtunk indulni. Csak egyszer szálltunk át, de az utazás borzalmasan kimerített bennünket. Kezdett esteledni. Csilla aludt egy keveset utazás közben, azonban ő is elfáradt, nem tudta abbahagyni a sírást. Szokatlan volt számára a környezet.
A pályaudvaron szálltunk ki az autóbuszból és kerestük apukámat. Megigérte, hogy kocsival jön és elvisz bennünket a községbe, ahol új házat vettek nemrég a feleségével. A férjem Lajos most hiába próbálkozott a telefonálással, nem válaszoltak neki. Kikapcsolták?
Magatehetetlenül ücsörögtünk a váróteremben, és eltelt fél óra, mire megtalált bennünket egy Nagy János nevű férfi. Elmondta, hogy apám nem tudott kijönni, mert egy nagyon fontos személyiség látogatta meg a gyülekezetet. Apámnak kellett megszervezni a fogadtatását. Nagy Jánost küldte értünk.
"Szép házuk van apáméknak, nagy fűves udvar is tartozik hozzá, majd Csilluskával itt fogunk játszani," - gondoltam, mikor megérkeztünk.
Bementünk a házba, Mariska néni fogadott bennünket. "Ne haragudjatok, a szobátokban most megbeszélés van." És bevezetett bennünket egy helyiségbe, ahol a sarokban egy rakás használhatatlan holmi volt. A másik sarokban egy régi franciaágy volt, telerakva párnákkal, takarókkal. "Hát akkor helyezkedjetek el, úgye, elfértek?" - és itthagyott bennünket. Mivel már sötét volt, be akartuk kapcsolni a lámpát. Nem sikerült. Csak a folyosó másik végében volt világítás, onnan szivárgott át egy kis fény. Csak annyit tudtunk tenni, hogy megettük, ami megmaradt az úti elemózsiánkból, azután ledobtuk magunkról a felső ruházatot és lefeküdtünk. Csilla hamar elaludt, de mi ketten a férjemmel sokáig nem tudtunk elaludni. Behallattszott a beszélgetés, azután járkálások a folyosón. Végre minden lecsendesedett. Azt, hogy apám benyított hozzánk, már nem hallottuk.
Másnap arra ébredtünk, hogy nyűzsgés, rohangálás volt a házban. Mariska néni két lányával hozzáfogott sütni-főzni. A mélyentisztelt vendéget ebédre várják! Mikor Mariska néni meglátott bennünket, szolt az az egyik lányának, hogy hozzon nekünk reggelit. Tálcán kaptuk a reggelit, de az ágyunk szélén ülve kellett elfogyasztanunk, mert nem volt hová letenni a tálcákat. Hasonló körülmények közt telt el az első napunk. Végtelenül hosszú volt. Apámmal még beszélni sem tudtam, mert mindig szaladt valahová, intézkedett. Idegen emberek jöttek-mentek.
Az az ötletem támadt, hogy másnap látogassuk meg a városi barátnőmet. Mikor Klárika megtudta, hogy meglátogatjuk, nagyon megörült. A férjével várt ránk a busznál. Kiderült, hogy szabadságon vannak mindketten. Mikor megtudták, hogy apáméknál hogyan fogadtak bennünket, felajánlották, hogy töltsük velük együtt a szabad időnket. Beleegyeztünk.
Klárikáék egy első emeleti kis lakásban laktak, azonban mi hárman teljes komfortban éreztük magunkat. És csodálatos programot kináltak nekünk az új vendéglátóink. Az apám házába csak az ottmaradt holminkért mentünk el. Következő évben mi fogjuk Klárikáékat vendégül látni. Velük éreztük jól magunkat. Lehet, hogy Mariska néniék haragudni fognak ránk...