Egész rendes helynek néz ki - gondolta. Bizonytalan léptekkel elindult a hatalmas nappali még hatalmasabb kőkockáin. Hirtelen, a semmiből szinte, egy hatalmas fekete-fehér szőrtársa ugrott elé és már messziről morogta. Szőrcucorka félszegen közelebb somfordált, nagyokat szaglászva a levegőben, majd mikor amaz egy hatalmasat fújt rá, hanyatt-homlok menekülésbe fogott. Egészen a konyháig szaladt, és bebújt az asztal alá. Kíváncsian nézegette az idegen macskát, aki viszont róla nem vette le hatalmas, világító zöld szemeit. Egy darabig el voltak így, aztán a nagymacska megunta és lefeküdt a földre, hátat fordítva a pöttöm jövevénynek. Ekkor hallotta elsőzör ezt a szót: Totya!

Akik ide hozták, folyamatosan ezt a szót ismételgették. Nézett is rájuk, vajon mit akarnak mondani ezzel? Ők viszont egyre-másra feléje mutogattak, és csak azt ismételgették Totya., Totya...Na jól van, ez már unalmas, és nagy elhatározással kimászott az asztal alól. Volt nagy öröm. Azonnal ölbe kapták, kézről-kézre adogatták és majd megfojtották az öleléssel. Te macskaúristen! - ámult el. Mi a fenét csinálhattam, hogy így ajnároznak? És mit akarnak ezzel a Totyával? Aztán lassacskán rájött, hogy azért ismételgetik folyton ezt a szót neki, mert ezzel őt hívják, vagyis ez lett a neve. Ha Totya, hát legyen Totya! - mondta magának és attól kezdve, ahányszor meghallotta, azonnal sietett ahhoz, aki hívta. Így történt meg, a keresztelő! Mindjárt az első napon megtanulta, mikor kell figyelnie és mikor nem.

Aztán, hogy megmutassa a háziaknak, mennyire jól érzi magát új otthonában, lemondott a macskaalom kényelmességéről, és izgató illatáról. A gazdik kedvéért, és csakis miattuk (!), először a folyosón végezte el a dolgát, majd később megjelölte kicsit hígabb változattal a bőrkanapén a bárányszőrt, és végül a kandalló előtti bőrpuffon is hagyott egy nagy barna foltot. Csodálkozott is, hogy miért nem örülnek neki annyira! Pedig részéről ez egy áldozat volt, hisz itt csak imitálhatta a 'takarítást'! Kis éles karmaival a követ kaparta, aminek következtében a mancsára is jutott jócskán...Úgyhogy kezdődött minden előröl a fürdést illetően.
Még teljesen lemossák rólam a szőrt, - dohogott, de tűrte az ápolást. Így, most már többszörösen tisztába téve, lassan beesteledvén, gyengéd kezek a macskaházba tették, és egy puha kis törülközővel betakarták. Nemsokára elsötétedett a nappali, kulcsra zárták az ajtót, és az egész házban síri csend lett. Akkor jutott eszébe cicamama és a testvérkéi, akik biztosan most is együtt dömöckölnek a finom langyos tejecskét adó cicibimbókon, a mama érdes nyelvének simogatása közben.

Keservesen sírva fakadt. Még a hold is belesápadt a fájdalmas cérnahangba. Sokáig kapkodta a levegőt és próbált néhány otthonhagyott szagmintát felidézni, mire elszenderedett. Mozgalmas éjszaka volt az. Többször felriadt a nagy csendre, meg a pocakja morgására. Felkelt, hogy egy megfelelő helyet keressen magának, de a macskaház rácsa nem engedte ki. Most mi lesz? Tanakodott. Nem volt mit tenni, óvatosan mancskalábújjhegyre emelkedett, majd a törölközőt kissé összegyűrve maga alatt, jó messzire tartva a fenekét, megtisztelte a ház falát belülről. Aztán fordult kicsit és oda is sercintett. Ahogy a hátsó lábával 'eltüntette' a nyomokat kicsit magára is kent, meg a lába alatt lévő frottirra is. Majd a rács közelében leheveredett, és ismét elaludt.