Öcsike megjelent az utcán. Ki tudja honnan, de rövidke idő után megjelent egy nagytestű, sötétszőrű eb is.
- Farkaskám! - örült meg Öcsi, és jobb kezét a kutya hátára helyezve elindultak.
Gyakori látvány volt ez a kisvárosban: egy fiúcska és egy hatalmas kutya egymás mellett, vagy sétáltak, vagy futottak valahová.
Sokgyerekes család voltunk.
Abban az időben nem minden gyerek járt ovodába, Öcsi sem. Az utca volt számára az a hely, ahol tanulta az élethez szükséges dolgokat.
Neki nem kellett verekedésben védelmeznie magát, hiszen mellette volt mindig Farkas. Nem is mert a fiúval senki sem kikezdeni! Irigyelték is Öcsit a fiúk.
Egyszer apám kinézett az utcára. Valamilyen nyüszítést hallott onnan. A kapunknál Farkas volt. És egyedül. Öcsi otthon sem volt. Jaj, mi történt?
Apámnak jó volt a sejtése.
A kutya vezette el a helyszínre, ahol Öcsi leesett a fáról, erősen beverte a fejét. Hála a gyors segítségnek, nem történt nagy baj. A gyerek hamar kiheverte az esést.
Különös viszony uralkodott a fiú és az állat között. Nekem úgy tűnt, hogy ők olvasnak egymás gondolataiban. Ha futni kellett, együtt indultak, mintha vezényszóra tették volna. Hogy volt-e a kutyának igazi gazdája, hajléka? Ki tudja.
...és egyszer csak bekövetkezett az a perc, mikor Öcsinek el kellett hagynia a városkát.
Az egész család Magyarországra költözött.
A vasúti pályaudvarig gyalog mentünk. A kisöcsém nagyon szomorú volt, itt-ott hátranézett, és látta, hogy tisztes távolságból követett bennünket barátja, a kutya.
Én szorosan fogtam Öcsike kezét szigorú apánk parancsára. Mielőtt felszállt volna a gyerek a kocsiba, kirántotta magát a szorítás alól, odaszaladt a közeledő Farkashoz, átölelte, megcsókolta és csak annyit mondott: Jó legyél, kutyuskám, vigyázz magadra... Egyszer visszajövök érted.
Az utazás alatt Öcsi szótlan volt, nem lehetett semmivel megvigasztalni.
Néhány hét mulva egy ismerősünktől, - aki közel lakott a vasúti pályaudvarhoz- , levelet kaptunk.
Arról írt, hogy pár nap múlva az elutazásunk után egy nagy fekete kutya tetemét találták meg ott, ahol Öcsikével felszálltunk a vonatra...
*
Öcsém 41 évesen hagyta el e világot. A szíve vitte el... Talán odaát találkoztak ők, az igazi barátok.