Kim Well szobájának ajtaja kinyílt, és a lány apja lépett be.

-Kim, gyere, elmegyünk a fürdõbe - mondta, és sietõsen távozott.
-Jó, apa. De... - azzal kikapcsolta a számítógépet, és felöltözött. 10 perc múlva már az egész csalás - a két szülõ és Kim - az
autóban ült, amikor Kim megszólalt.
-Apa.
-Igen?
-Nem maradhatnék inkább itthon?
-Miért?
-Mert... nincs kedvem menni.
-Felõlem..
-Köszi - mondta a lány, és kiszállt az autóból. Miután szülei kihajtottak a kapun, becsukta azt. Végigment a nagy,
parkosított udvaron, és bement a lakásba. Keresztülhaladt az ízlésesen berendezett halon, felment az emeleten lévõ
szobájába, és leült az asztalhoz, a PC elé. Bekapcsolta és bejelentkezett a Kim felhasználói fiókba. Amíg a gép indult, addig
õ az ablakon túli világot figyelte. Nem szeretett kint lenni, tömegiszonnyal küszködött, és félt a világtól.
Hirtelen hangokat hallott. Valahonnan lentrõl.
-Mi lehet ez? - kérdezte magától, és fülelt. A hangok erõsödtek. Mintha a léptek zaját ötvözték volna finom susogással.
Kim tovább figyelt. Félelem örvénye cikázott keresztül rajta. A hangok egyre erõsödtek.
Néhány másodperc alatt erõt vett magán, és lassan elindult lefelé, a hangok irányába. A nappali órája már fél nyolcat
mutatott, de az óramutató kattogását elnyomta a zaj.
Kim homlokán gyémántként csillogtak a verejtékcseppek. A hangok a bejárati ajtó, valamint a fedett terasz felõl jöttek. A
lány az ajtóhoz lépett. Szíve hevesen vert, már a torkában érezte.
Összeszedte magát, és határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót. A látványtól csaknem elvesztette az eszméletét. A
félhomályban több száz alak körvonala rajzolódott ki. A járdán álltak, Kimtõl alig 15 méterre.
A léptek hangja elhalt, a susogás tovább hallatszódott. Az alakok észrevették Kimet. Az összes tekintet felé fordult.
Kim bal bokájába hirtelen fájdalom hasított. A kivehetetlen alakok közelebb merészkedtek. Már csak tíz méter volt köztük.
Már csak 8.
Kim reszketett a félelemtõl. Már látta az alakok. Nem is voltak szézan. Talán huszan lehettek. Voltak az alakok között
állatok - kutyák, macskák, hörcsögök, sárga kiscsibék, farkasok, rókák-, és voltak emberek. Mindegyik lényhez kapcsolódott
egy plazmaszerû, átlátszó anyag, amely felvette a gazdatest alakját. Ezt a plazmaszerû jelenést a laikusok valószínûleg
szellemnek, vagy léleknek neveznék. De ez más volt.
A kisebb lények folyamatosan közeledtek Kim felé, plazmájuk közvetlenül mellettük lebegett.
Mi történik itt? - kérdezte Kim, de egyetlen hang nem jött ki a torkán. Mik vagytok? Honnan jöttetek? Mit akartok?
-Téged akarunk - szólalt meg az egyik, mintha olvasna a lány gondolataiban.
A lények már csak három méterre voltak tõle. Néhány csibe már a fájó bokáját csípkedte.
-Neeeeee - üvöltötte fájdalomtól elhaló hangon. Próbálta lerázni a csibéket a lábáról, de azok hihetetlen erõvel
kapaszkodtak a bõrébe.
Valaki volt a háta mögött, megérintette a vállát. Kim meglepõdve nézett hátra. Egy fiatal lányt látott, aki halálian hasonlított rá.
Barnásvörös, hullámos haja volt, meleg, barna szemei. Ajka felett jobbról egy szépségjegy volt, mint Kimnek.
-Kim - szólt a lány - ne engedd nekik.
-De...te... - hirtelen az az érzése támadt, hogy ismeri a lányt, és mintha valamikor szoros kötelék fûzte volna össze õket.
-Ne mondj semmit - mondta a lány.
Kim visszafordította a fejét az ismeretlen alakokra és plazmáikra. Már csak kát méterre voltak tõle. 3 csibe csípte már a
bokáját. Fájdalomtól könnyezõ szemmel lenézett a bokájára, és próbálta leráni a kapaszkodó lényeket. Az emberi alakok
leereszkedtek elõtte, és a bokájához közelítettek. Kimben a félelem dolgozott, rúgdosta a közeledõ alakokat. Az egyik
csibébe hatalmasat rugott, az meh körülbelül két métert hátrarepült, de a plazmája Kim lábánál maradt. A csibe erõt
gyûjtött és visszamerészkedett a rémülten kapálózó lányhoz.
-Tûnjetek már el, mi a fenét akartok? - üvültötte Kim, és az ajtóba kapaszkodott. - Tûnjetek el!
A lények hirtelen hátrálni kezdtek, plazmájuk egy ideig még Kim lábánál lebegett. Nem Kim hangja ijesztette el õket, hanem
valami megmagyarázhatatlan dolog.
Bal bokájából lidércfény színû - zafírkék - fény tört elõ, amely hátrálásra kényszerítette a lények testét, plazmájukat pedig
vonzotta.
Kim a meglepetéstõl bénultan figyelte a hihetetlen eseményeket: a lények plazmája fokozatosan elfolyósodott a kísérteties
fényben, testük pedig elhalványult, majd végleg eltûntek.
MÉDIUM VAGYOK - mondta. Ez a mondat kizökkentette a csodálkozásból. Körülnézett, a lába elõtt víztócsa fénylett.
Megérintette a bokáját, enyhe bizsergést érzett, és jegesnek érezte. Leült a küszöbre, és szemügyre vette. A bokáján kék
színû, két csúcsán álló pentagramma volt. Annyiban különbözött a hagyományos pentagrammától, hogy félbe volt hasítva.
A két fél pentagramma közötti részen egy betû állt. K. Ez is kék színnel.
-Mi történik itt? - kérdezte hangosan. Hirtelen eszébe jutott a lány, aki meglepõen hasonlított rá. Benézett a nappaliba.
A lány még ott állt, de már kezdett elhalványulni.
-Ki vagy te? - kérdezte Kim, bár érezte, hogy kérdéseire nem fog választ kapni. - Honnan jöttél? Mik voltak ezek a lények?
És a bokám... mi ez a jel?
A lány Kimet figyelte, elhalványuló szemében csillogó könnycsepp jelent meg. Végigfolyt az arcán, és az álláról lassan
a földre hullott. Az idõ mintha lelassult volna. A könnycsepp a parkettán koppant egyet. Az idõ visszaállt, a könnycsepp
földetérésével egyidõben a lányt teljesen elnyelte a sötétség.
Médium vagyok - visszhangzott Kim fejében.
Hirtelen kopogást hallott, nem tudta azonosítani a hang forrását. A nappali elkezdett homályosulni, Kim mintha repülni
kezdett volna.
Újra kopogás.
Kim kinyitotta a szemét, szobája ajtaján anyja lépett be.
-Kicsim, jól vagy? Kiabáltál.
-Aha. Mennyi az idõ?
-Fél három. Aludj még.
-Jólvan... - mondta Kim és visszazuhant párnái közé.
Médium vagyok - suttogta a sötétbe, miután egyedül maradt.
Médium...