Hunhiába kis ország, de romantikusságát nagyon fokozza a sokféle titok.E földdarabkán létezik: 1. nem titok-titok (hiszen, ahogy mondani szokták: amit két ember tud, az már nem titok, ha titoknak tartja is egyikük), 2. adótitok (például: mit kellett volna adóznia Nagymellényű Vencel vállalkozónak azon befizetett szerény összeg helyett?), 3. kapótitok (például: mit kapott a jogi kiskapun át Kettősmadaras Uraság, meg a pereputtya?), 4. észtitok (például: miért oly büszke észbeli észbontóan eszetlen közteljesítményére Lüke Balambér?), 5. politikustitok (például: miért nem tanították meg X.-et szülei némi jómodorra még képviselővé való megválasztása előtt, ha már gyermekkorában nem is?), 6. kormánytitok (például: mi a csudát is akar a kormány azzal az össze-vissza magyarázattal, amit az ellenzék meg tovább vissza-össze magyaráz?) és így tovább...
Ám a legelőkelőbb titok az államtitok.Az a Titkok Királya!
Hunhiába egyesek szerint helyre kis ország, mások szerint csak akkor volna az, ha egyes dolgokat helyretennének benne...No erre utóbbiak ugyancsak várhatnak, mivel akkor a jó zsíros helyeket nélkülöznék azok, akik...de hagyjuk ezt, térjünk vissza az államtitok kérdéshez!
Hunhiába ritkán nélkülözte a botrányokat, tulajdonképpen a háborús közvágóhidak is botrányokkal teltek voltak, de ezeket az utólagos nosztalgiázás rendszerint hazafias népünnepélyekké szépítette, sőt, a politikus- és tábornokhentesek még még háromszínű rehabilit, meg szobrot is kaptak...Tényleg! Mit számít néhány százezer ember halála az Örök Hadisten és Mammon közös oltárán? Példának okáért egy bizonyos, Hunhiában ünnepelt államférfi is...No de ne kalandozzunk el a tárgytól, térjünk vissza az államtitokhoz!
Éldegélt Hunhiában két szentéletű öreg, száz éves korukhoz és a Mennyországba való bejutásukhoz igen közel.Sok minden botrányt megéltek már és mindegyikre rosszallóan csóválták a fejüket, ami igen bátor tett volt Hunhiában.Az egyik vénséges vént Natetalán Barnabásnak, a másikat Lehethogyte Tamásnak hívták. Akadt az említett Szemethunni Országban, vagyis másik nevén Hunhiában, egyszer egy igen csinos olajosbotrányka.Igaz, csak párszáz (vagy párezer?) milliárdos botrány volt mindössze, az is rézpitykés pénzecskében értendő, nem dollárkában, így igazán érthetetlen, hogy minek kerítettek olyan nagy feneket ennek az ügynek, hiszen Hunhiába majdnem minden Valaki, ha valóban Valaki volt, vagy sáros volt vagy olajos.Gondolták, akik gondolták: miért ne jöjjön el a nemes bizottsági tudatlanság is a pórias köznépi tudatlanság mellé? Alakítottak tehát egy vizsgálóbizottságot, amelybe meghívták a két szentéletű öreget is, bízva bízván időskori szenilitásukban.Csalódtak, mivel Natetalán Barnabásnak több esze volt, mint gondolták: nem vállalta el a bizottságosdit.Lehethogyte Tamás elvállalta, de benne is csalódtak, mivel aggkori szégyenére még mindig túl naivan becsületes volt, már az első ülésen kijelentette:
- Ezt az Olajbotrányt alaposan ki kell vizsgálni, ezt követeli tőlünk a Közélet Tisztasága!
A bizottság többi tagja meglepetten kapta fel a fejét, valódi álleesés közben. A Közélet Tisztasága?! Hát van ilyen?! És már követel is?
Persze, nem volt ilyen, de az olajbotrány ügyet nem is vizsgálták alaposan, csak egy a betűvel csonkítottan: laposan.Meg is unták. No meg az a nem szép dolog is kiderült, még ilyen laposka-felszíneske vizsgálat közben is, hogy igen sikamlós, kényes ez az olajügy, és nem jó a bátorságot sem túlzásba vinni, mert az már nem bátorság, hanem vakmerőség, - és jobb látó szemmel merni a húsosfazékból, mint vakon.Azt is be kell vallani: a bizottság tagjainak, bár voltak olyan jó hunhiába-hazafiak, mint más bizottságoskodók, azért nem volt ínyére egy esetleges ingyenes agyba-főbe verés vagy aranygolyócska helyett közönséges ólomgolyócska. Elmosolyodott az, aki elmosolyodott, és így verselgetett:

Olajügyben ki is sáros?
Ne tudja meg ország, város!
Titkosítsuk most már végre,
de csupán háromszáz évre!

Így tett az Illetékes Hivatal, így nem lett az ügyből ravatal. Lehethogyte Tamás azonban a bizottság épségben való feoszlása után is tamáskodott: jó ez a köznek?
Barátját, Natetalán Barnabást (aki nem vállalta a bizottsági tagságot), különösebben nem izgatta a dolog, azon a véleményen volt, hogy Hunhiában botrányokból tizenkettő egy tucat, nincs ebben semmi rendkívüli, mehet a többi rendes rendetlenséggel.Lehethogyte Tamás oldalát azonban fúrni kezdte a Kíváncsiság. így szólt a Gondviseléshez:
- Ó, adja az Ég, hogy közel száz évemhez még megérjem ezt a háromszáz év titkosított időt, mert szeretném tudni, hogy ki kit, mit, miért, mennyit, milyen szándékból, - ha már nemes bizottsági tagként e fába fejszém belevágtam!
Natetalán Barnabás elérvén a száz évet nem kívánta életét prolongáltatni (úgy látszik: becsületes embernek lenni nem olyan vidámító dolog, mint egyesek hiszik!), de így szólt barátjához:
- Én megyek a Mennybe, de ha Te majd háromszáz év után követsz oda, mondd el az Olajtitkot, bár, úgy sejtem, az már nem lesz akkor olaj a tűzre!
Lehethogyte Tamást a Gondviselés életben tartotta, amit a Gondviselés nem bánt meg, de a szóbanforgó szentéletű Tamás igencsak, mivel már az első száz év végén unatkozott, de a másodikban sem történt vele semmi különös, csak a Hunhiában megszokott: ötödik felesége éppen úgy kiforgatta vagyonkájából, mint az első, továbbá unalomból csinált két félcsaládot (vagyis egymás után két titkárnőjének is gyereket, házasságon kívül ugyan, de a népszaporulat emelésének nemes szándékával).Olajügyben a Hű Titokőröknek köszönhetően nem történt semmi, azt leszámítva, hogy minden száz évben két-három olajbüdösség után szaglászó újságírót, aki csacskán komolyan vette hivatását, agyba-főbe vertek ismeretlen verőlegények.Végül azonban nagynehezen letelt a Tamásunk által könnyelműen kért és kapott háromszáz év, pattant a zár az Olajtitok hatszáz, ménkű nagy iratládáján. Tamás megtudta a titkot, de lelke mégis csalódottan szállt felfelé, a Menny irányában.
Az Égben sokáig beszélgetett barátjával az Eget is megszégyenítő földi tapasztalatokról. Végül Barnabás csak úgy mellékesen megkérdezte:
- No és mi volt az a Titkosított Olajügy?
- Semmi különös - válaszolta Tamás kedvetlenül.Annyi derült csak ki azokból a fránya prókátoriratokból, hogy már háromszázegynéhány évvel ezelőtt is, bár a kezdetleges akkori módszerekkel, csaltak, loptak, tele volt tolvajokkal az a Nagy Piacdemokrácia...
- Na ja! - vont vállat Tamás. Én már előre sejtettem. Hát létezhet Piac tolvajok nélkül?! Kis piac - kis tolvajlás, Nagy Piac - nagy tolvajkodás-dévajkodás...
Ebben maradtak, különösen, hogy már vacsorára csengettek az Égi Paradicsomban.