Nem ízlett a kávé reggel.
Hiába cukor, tejszín.
Ma más, mint a megszokott,
Egy lázadó, lélekparádé
Mi régi álmom, oda tolakodott.
A friss kenyér illata.
Pöttyös, csorba bögrém,
Mama kerekre sütött kenyere,
minek hasára keresztet rajzolt,
késsel, csak azután kanyarított bele.
Búbos kemencén, Kormi,
görbítette hátát kifli alakúra.
Míg, Miteccik a korcs eb,
el nem űzte valahova.
Örök ellentét közöttük!
De a dolgok mindig megoldódtak.
Csak békésen civódtak.
Ez a cukor, mi hiányzott!
Gondolni édesen vissza
Sok, apró kis csacskaságot.
Reggelente, kávé illatra
kelek, még csönd, neszez csak.
Emlékseregem ébredezik velem.
Tíz perc nekem, a szertartás
míg iszom, keserűkrémesen.
Fekete-édes pillanatok, kávéperceim,
Illatos aroma, tucatbögrémben.
Váltanom kéne, Zsolnayra.
Feketémmel, holnaptól
Porcelán-csészét kérek, aranykékkel!