Feltöltve: 2007-06-23 12:11:52
Megtekintve: 11650
Balaton /tor/túra emlékére
Ez is megvolt... Egy /tor/túra emlékére.
Ez is megvolt. Mármint a Balatont megkerülő bicikli túra.
Az irigység engem mindig tettekre sarkal. Mások, pl. ismerősök, már tizenötödik alkalommal teljesítik ezt a távot. Nem mehettem velük, hát elhatároztam, én is szervezek egy csapatot. A távolságok adva vannak, hiszen Keszthelyről indulunk és pont a Balaton túlsó csücskében, Aligán van a nyaralónk, ott lesz az esti szalonnasütés és az alvás. Másnap jöhet a déli part. Igaz, ez a nyaraló kicsit fapados, de vízcsap van az udvaron, "őrbódé" a ház háta mögött - strand a telek alatt - aki akar, jöjjön velünk!
Nyolc-tíz barátra, társra gondoltam. Aztán az idő rövidsége és a nevezetes ünnep -pünkösd - miatt csak egy baráti házaspár jelentkezett.
Előtte nagy beruházást tettem. Lomis cigányoktól vettem egy szemre jó kinézetű női 'kombi-bike' feliratú, vagy márka nevű biciklit a mi két megszokott túra kerékpárunk mellé, háromezer forintért. Igaz a kosár előre-hátulra újabb kétezerbe került, meg a sok olaj és spray, de egye fene, kicsiben nagyvonalú vagyok! További bevásárlással természetesen méretes szalonna, hagyma, sör, bor, pálin... ja az nem volt, került még tarsolyunkba. Így lelkiismeretem tiszta, mindent megvettem, mehetünk!!
Indulás, vasárnap reggel nyolckor. Kísérő autóba bepakoltunk, az egy tartalék biciklit is, irány darány...
Okosan beosztottam a sorrendet: Elöl, menjen a Tamás, neki szuper járgánya van, drága is, jó is, jár is vele... hát vezessen, meg fiatalabb is nálam egy évvel. Utána felesége, Éva, az övé kényelmes, puha ülésű, erős drótszamár. Most soroljon elém oldalbordám, Kati, és végre, végül, én a jól sikerült új szerzeményemmel. "Hajrá fogyjon az út, társak siessünk..." /Janus Pannonius/. Alsógyenes vasútállomásnál a tettek mezejére, pontosabban a kijelölt kerékpárútra léptünk. Egyes, kettes, hármas, négyes és utazó sebesség..., már akinek. Mert én, mint a börtönéből szabadult sas, szárnyakat kaptam, s egy víztócsa kerülése után élre törtem, s meg sem álltam, míg jó messzire nem hagytam társaimat a hátam mögött.
Szerencsémre Tamás vigyázó gondjaiba vette csapatunk két nőiesebben vágtázó tagját, így én nyugodtan nyargalászhattam előre. Ederics, Kunép panzió előtt volt az első találkozás a kísérő kocsival. Géza, a munkahelyi sofőrünk, kitett székekkel, hűtött italokkal fogadott a parkolóban a tűző napon, tíz méterre az árnyas fás helyektől... Gyors csapatszellem építés, utána a helyzet nem változott. Én értem elsőnek a szigligeti megállóhoz, madárcseresznyével belakmároztam, érkezési sorrendben elkészítettem a célfotókat, evés-ivás, irány tovább...
Ezután kezdődött az "ismerd meg Hazádat" című mozgalom. Mert csak ezt tudom logikus magyarázatként arra, hogy a Balaton helyett, a mellett, miért is mennek az utak, hegyen-völgyön át, látszatra és a valóságban is nem előre, hanem oldalra és vissza, aztán újra és újra, oda-vissza. Az északi oldalon legalább is egészen biztos.
Hát szó-szó, ez a badacsonyi vulkán kitörés lehetett volna csendesebb is annak idején, mert nekem első bálos, pontosabban első túrás utazónak ezek a kitérők eléggé meredeknek tűntek. De hát, mint megtudtam, a kerékpárosok jó borfogyasztók, így ez a kitérő út magán kezdeményezésre lett errefelé vezetve. Teli is volt a borozók előtti parkoló szomjas biciklikkel... De mit tegyek én, akinek a neve is Boros, és a Bornemissza nemzetségből származom? Izzadtam, mint a ló, pocsékoltam a langyos teát, és fintorogva gyönyörködtem a táj szépségében. Többször eszembe is jutott Petőfi: "Börtönéből szabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom". Hja úgy könnyű, próbálna meg itt a bazaltköves ménkő melegben... De a badacsonytomaji ünnepi mise rövid hallgatása megnyugtatott, kicsit le is hűtött, táplált is és erősített is.
Utólag derült ki, hogy ekkor voltunk a "csúcson". A Tamás telefonált, hogy nem a lányok táltosodtak meg, és húztak el előle, hanem defektet kapott. Puff, nesze neked szuper bicikli, ez se megy levegő nélkül. Mint kiderült, Tamás is felkészült az útra. Új ülés borító feleségének. Spray a forgó részekhez, bejáratott túra cipő, szalonna, finom cserszegi fűszeres bor, száraz tölgyfa a szalonnához..., csak a biciklihez tartalék gumit nem vett! Minek, hiszen már 1 éve nem engedett le állás közben a garázsban... Kirobbanó dühét én csitítgattam, van tartalék járgány, ne búsulj, megyünk tovább... Felesége, Éva is rákontrázott, mehetsz az enyémmel is, mert nekem elegem volt, pontosabban a protézises lábának elege lett a tekerésből, meg hát autóból se csúnyább a Balaton...
Egy sör, két szusszanás, három szendvics után a bátor túrázók ismét neki vágtak. Én, mint virgonc gyerek - eszem is annyi - újabb őrült tempót diktáltam magamnak, addig tekerek, míg bírom, hát legyünk túl rajta, fogyjon az út. Pár km után a szokottnál is jobban rázkódott biciklim, szidtam is az út készítőjét. De most tévedtem, az én járgányom ereszkedett lejjebb, pont egy gumi vastagsággal. Na! Nesze neked okos Tódor, kosarat vettél, meg barack ízű teát, te, te... Na mindegy, ez is defekt. Még szerencse, hogy ettől a Tamás maradék dühe is elment, sorstársak lettünk. A régi megszokott biciklim sokkal kényelmetlenebb és lassúbb is, mint az új szerzemény, amelyik kidőlt a sorból. Csak a Géza örült. Érezte, hogy fontos ember a kísérő kocsival.
Újabb pihenő helyen se én, se ők nem álltak meg, majd B.füreden a keserű vízforrásnál.
Hát lett is, de víz nélkül. A tihanyi elágazónál egy kis fahídra cikk-cakkban vezet az út, egy szembe jövő nőnek nem volt elég az ő sávja, Tamás még elrántotta előle az övét, de a Katival szembe a híd lejáratánál találkozott, így a Kati a biciklis helyett teljes sebességgel a híd korlátjának vágódott. A nő dicséretére legyen mondva, az ájult Katit lelkiismeretesen ébresztgette, vízzel minden sebét kimosta, igaz ez kicsit sok időbe telt, mert az álla felszakadt, karjai sebesek lettek, hasa végig karmolva, lábai rögtön bedagadva... A telefon, a bicikli, a híd és a lélek sebeit nem is sorolom, ja! és arra is vettem egy kormány kosarat.... A szemüvege viszont megmenekült, azt még ájultan is emlegette, hogy keressék meg, arra vigyázzanak.
Hát ilyenkor jó a kísérő autó. Irány Bfüred, SZTK. Ügyelet van, röntgen az nincs. Igaz, nekünk sincs TB kártyánk. Tovább Veszprém, kórház, nehéz megtalálni, de a Mekivel szemben keressük, tanácsolták. Meglett.
Mindenkit megnyugtatok. Teljesen ingyenes a röntgen, az ultrahangos vizsgálat, a fertőtlenítő kötözés, igaz ájulásig mar és csíp, a gipszelés, a varrás helyett alkalmazott "sebet összeragasztó - ragasztó" és a többi is. Ja! És a székeken is ingyen lehet ücsörögni órákon át az ajtók előtt.
Megjelölt feleséggel most már könnyen mehetünk a szálláshelyre autóval, majd a sötétben nem keverem össze senkivel. És a jajgatás is biztos támpont. Közben a nő telefonon kedvesen érdeklődött, hogy biztos megmarad-e a Kati? Nem tudom, akkor is ilyen kedves lesz-e a hangja, ha én telefonálok neki némi kártérítésért...?
Aligán a nyaralónk ugyanott van 1951 óta, hála Édesapámnak. Na itt aztán a Tamás és Éva újra remekelt. Kiderült profi vendéglátók és a szalonnasütés egyik fő specialitásuk. Degeszre ettük magunkat. Az egész napi izgalom, a meleg és a bor megtette hatását. Igaz, abban nem tudtunk megegyezni, hogy a meggyújtott tűzi játékból hány rakéta jött ki? Abban maradtunk, hogy sok és zöld, nem, nem zöld, hanem piros, nem, volt aranyszínű is, meg hangos is, az mind! Jól lakva tértünk nyugovóra, meg a szúnyogok is.
Reggel, mint kiderült én a Tamást vártam, hogy felébredjen, ő meg engem, lent a kocsinál. Így reggeli után sietve, már csak ketten, fél 10-kor útra keltünk. A napi hőmérséklet ekkor már ideális volt, a fürdőzőknek. Ketten nagy tempót diktáltunk, haladtunk is jó iramban, megismerve a Balaton igazi oldalát, a part gondozott, szinte összefüggően beépített déli részét. Aranypart, maga volt a Kánaán. Négy gombócos fagyi édes tölcsérben, talán csak egy fürdés hiányzott. Tovább haladva, ámulva néztem a strandok közelében a szebbnél szebb lányokat. A Tamás csak néha-néha, mert ő majd mindent kedvesen elmesél élete párjának, de hát ezt, hogy mondja el neki?
A lányok is jól érezték magukat, Siófokon kikötöttek a strand előtti parkolóban, ott ez is ingyenes, sétáltak, aztán futottak utánunk. Annyira azért nem, mert csak Fenyvesen értek utol. Igaz, elméletileg mi a Tamással már ekkor teljesítettük az egész távot, mert az ő - mármint az Éva - váltó nélküli biciklijét, annyit kellett hajtani, mintha már Keszthelyen lennénk, nekem meg a fenekem fájt már annyira. A büfénél merített bátorság és az esőtől való félelem újra nyeregbe parancsolt bennünket. Most aztán mindent beleadtunk. Lett is eredmény, a lányoknak nem sokáig kellett Berényben ácsorogni a parkolóban. Addigra az eső is odaért, Tamás engedett a jó szónak, bepakolt a kocsiba. Én csak ruhát cseréltem, gondoltam még gyorsabban hajtok, mint a cigány, aki úgy menekült meg a vihar elöl, hogy a lovát nógatta, és csak a hátsó saraglya lett vizes. Hát igen, csakhogy a nyári zápor Keszthely felöl jött, velem szembe. Így Berény végén stoppolásra adtam fejem. Szerencsém volt. Gézának megesett a szíve rajtam. A kocsiból még láttuk, hogy az utazás csak most lett volna színes az utolsó tíz km-en, a sok esőköpeny tarkára festette az úton tovább kerekező társak sokaságát. Az ötórai teát már itthon kortyolgattuk.
Hát így ért véget az első Balaton kerülő túránk. Meg fogadkozással, hogy nem várunk mi egy évet az újabb túrára, majd mi megmutatjuk...!!
Kezdődik a tervezés, lista összeállítása, hogy most már mire van tényleg szükség, vagy azokra is. Kezdődik a Kati gyógyítgatása is, sebeit kenegetem, testén, lelkén...
Sok lejtőt és erős hátszelet egy újabb úthoz mindnyájunknak! Aki velünk akar jönni, jelentkezzen! Ezen az úton életben maradtunk. Hála Istennek!
Keszthely 2007-05-28 boroskároly
Ez is megvolt. Mármint a Balatont megkerülő bicikli túra.
Az irigység engem mindig tettekre sarkal. Mások, pl. ismerősök, már tizenötödik alkalommal teljesítik ezt a távot. Nem mehettem velük, hát elhatároztam, én is szervezek egy csapatot. A távolságok adva vannak, hiszen Keszthelyről indulunk és pont a Balaton túlsó csücskében, Aligán van a nyaralónk, ott lesz az esti szalonnasütés és az alvás. Másnap jöhet a déli part. Igaz, ez a nyaraló kicsit fapados, de vízcsap van az udvaron, "őrbódé" a ház háta mögött - strand a telek alatt - aki akar, jöjjön velünk!
Nyolc-tíz barátra, társra gondoltam. Aztán az idő rövidsége és a nevezetes ünnep -pünkösd - miatt csak egy baráti házaspár jelentkezett.
Előtte nagy beruházást tettem. Lomis cigányoktól vettem egy szemre jó kinézetű női 'kombi-bike' feliratú, vagy márka nevű biciklit a mi két megszokott túra kerékpárunk mellé, háromezer forintért. Igaz a kosár előre-hátulra újabb kétezerbe került, meg a sok olaj és spray, de egye fene, kicsiben nagyvonalú vagyok! További bevásárlással természetesen méretes szalonna, hagyma, sör, bor, pálin... ja az nem volt, került még tarsolyunkba. Így lelkiismeretem tiszta, mindent megvettem, mehetünk!!
Indulás, vasárnap reggel nyolckor. Kísérő autóba bepakoltunk, az egy tartalék biciklit is, irány darány...
Okosan beosztottam a sorrendet: Elöl, menjen a Tamás, neki szuper járgánya van, drága is, jó is, jár is vele... hát vezessen, meg fiatalabb is nálam egy évvel. Utána felesége, Éva, az övé kényelmes, puha ülésű, erős drótszamár. Most soroljon elém oldalbordám, Kati, és végre, végül, én a jól sikerült új szerzeményemmel. "Hajrá fogyjon az út, társak siessünk..." /Janus Pannonius/. Alsógyenes vasútállomásnál a tettek mezejére, pontosabban a kijelölt kerékpárútra léptünk. Egyes, kettes, hármas, négyes és utazó sebesség..., már akinek. Mert én, mint a börtönéből szabadult sas, szárnyakat kaptam, s egy víztócsa kerülése után élre törtem, s meg sem álltam, míg jó messzire nem hagytam társaimat a hátam mögött.
Szerencsémre Tamás vigyázó gondjaiba vette csapatunk két nőiesebben vágtázó tagját, így én nyugodtan nyargalászhattam előre. Ederics, Kunép panzió előtt volt az első találkozás a kísérő kocsival. Géza, a munkahelyi sofőrünk, kitett székekkel, hűtött italokkal fogadott a parkolóban a tűző napon, tíz méterre az árnyas fás helyektől... Gyors csapatszellem építés, utána a helyzet nem változott. Én értem elsőnek a szigligeti megállóhoz, madárcseresznyével belakmároztam, érkezési sorrendben elkészítettem a célfotókat, evés-ivás, irány tovább...
Ezután kezdődött az "ismerd meg Hazádat" című mozgalom. Mert csak ezt tudom logikus magyarázatként arra, hogy a Balaton helyett, a mellett, miért is mennek az utak, hegyen-völgyön át, látszatra és a valóságban is nem előre, hanem oldalra és vissza, aztán újra és újra, oda-vissza. Az északi oldalon legalább is egészen biztos.
Hát szó-szó, ez a badacsonyi vulkán kitörés lehetett volna csendesebb is annak idején, mert nekem első bálos, pontosabban első túrás utazónak ezek a kitérők eléggé meredeknek tűntek. De hát, mint megtudtam, a kerékpárosok jó borfogyasztók, így ez a kitérő út magán kezdeményezésre lett errefelé vezetve. Teli is volt a borozók előtti parkoló szomjas biciklikkel... De mit tegyek én, akinek a neve is Boros, és a Bornemissza nemzetségből származom? Izzadtam, mint a ló, pocsékoltam a langyos teát, és fintorogva gyönyörködtem a táj szépségében. Többször eszembe is jutott Petőfi: "Börtönéből szabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom". Hja úgy könnyű, próbálna meg itt a bazaltköves ménkő melegben... De a badacsonytomaji ünnepi mise rövid hallgatása megnyugtatott, kicsit le is hűtött, táplált is és erősített is.
Utólag derült ki, hogy ekkor voltunk a "csúcson". A Tamás telefonált, hogy nem a lányok táltosodtak meg, és húztak el előle, hanem defektet kapott. Puff, nesze neked szuper bicikli, ez se megy levegő nélkül. Mint kiderült, Tamás is felkészült az útra. Új ülés borító feleségének. Spray a forgó részekhez, bejáratott túra cipő, szalonna, finom cserszegi fűszeres bor, száraz tölgyfa a szalonnához..., csak a biciklihez tartalék gumit nem vett! Minek, hiszen már 1 éve nem engedett le állás közben a garázsban... Kirobbanó dühét én csitítgattam, van tartalék járgány, ne búsulj, megyünk tovább... Felesége, Éva is rákontrázott, mehetsz az enyémmel is, mert nekem elegem volt, pontosabban a protézises lábának elege lett a tekerésből, meg hát autóból se csúnyább a Balaton...
Egy sör, két szusszanás, három szendvics után a bátor túrázók ismét neki vágtak. Én, mint virgonc gyerek - eszem is annyi - újabb őrült tempót diktáltam magamnak, addig tekerek, míg bírom, hát legyünk túl rajta, fogyjon az út. Pár km után a szokottnál is jobban rázkódott biciklim, szidtam is az út készítőjét. De most tévedtem, az én járgányom ereszkedett lejjebb, pont egy gumi vastagsággal. Na! Nesze neked okos Tódor, kosarat vettél, meg barack ízű teát, te, te... Na mindegy, ez is defekt. Még szerencse, hogy ettől a Tamás maradék dühe is elment, sorstársak lettünk. A régi megszokott biciklim sokkal kényelmetlenebb és lassúbb is, mint az új szerzemény, amelyik kidőlt a sorból. Csak a Géza örült. Érezte, hogy fontos ember a kísérő kocsival.
Újabb pihenő helyen se én, se ők nem álltak meg, majd B.füreden a keserű vízforrásnál.
Hát lett is, de víz nélkül. A tihanyi elágazónál egy kis fahídra cikk-cakkban vezet az út, egy szembe jövő nőnek nem volt elég az ő sávja, Tamás még elrántotta előle az övét, de a Katival szembe a híd lejáratánál találkozott, így a Kati a biciklis helyett teljes sebességgel a híd korlátjának vágódott. A nő dicséretére legyen mondva, az ájult Katit lelkiismeretesen ébresztgette, vízzel minden sebét kimosta, igaz ez kicsit sok időbe telt, mert az álla felszakadt, karjai sebesek lettek, hasa végig karmolva, lábai rögtön bedagadva... A telefon, a bicikli, a híd és a lélek sebeit nem is sorolom, ja! és arra is vettem egy kormány kosarat.... A szemüvege viszont megmenekült, azt még ájultan is emlegette, hogy keressék meg, arra vigyázzanak.
Hát ilyenkor jó a kísérő autó. Irány Bfüred, SZTK. Ügyelet van, röntgen az nincs. Igaz, nekünk sincs TB kártyánk. Tovább Veszprém, kórház, nehéz megtalálni, de a Mekivel szemben keressük, tanácsolták. Meglett.
Mindenkit megnyugtatok. Teljesen ingyenes a röntgen, az ultrahangos vizsgálat, a fertőtlenítő kötözés, igaz ájulásig mar és csíp, a gipszelés, a varrás helyett alkalmazott "sebet összeragasztó - ragasztó" és a többi is. Ja! És a székeken is ingyen lehet ücsörögni órákon át az ajtók előtt.
Megjelölt feleséggel most már könnyen mehetünk a szálláshelyre autóval, majd a sötétben nem keverem össze senkivel. És a jajgatás is biztos támpont. Közben a nő telefonon kedvesen érdeklődött, hogy biztos megmarad-e a Kati? Nem tudom, akkor is ilyen kedves lesz-e a hangja, ha én telefonálok neki némi kártérítésért...?
Aligán a nyaralónk ugyanott van 1951 óta, hála Édesapámnak. Na itt aztán a Tamás és Éva újra remekelt. Kiderült profi vendéglátók és a szalonnasütés egyik fő specialitásuk. Degeszre ettük magunkat. Az egész napi izgalom, a meleg és a bor megtette hatását. Igaz, abban nem tudtunk megegyezni, hogy a meggyújtott tűzi játékból hány rakéta jött ki? Abban maradtunk, hogy sok és zöld, nem, nem zöld, hanem piros, nem, volt aranyszínű is, meg hangos is, az mind! Jól lakva tértünk nyugovóra, meg a szúnyogok is.
Reggel, mint kiderült én a Tamást vártam, hogy felébredjen, ő meg engem, lent a kocsinál. Így reggeli után sietve, már csak ketten, fél 10-kor útra keltünk. A napi hőmérséklet ekkor már ideális volt, a fürdőzőknek. Ketten nagy tempót diktáltunk, haladtunk is jó iramban, megismerve a Balaton igazi oldalát, a part gondozott, szinte összefüggően beépített déli részét. Aranypart, maga volt a Kánaán. Négy gombócos fagyi édes tölcsérben, talán csak egy fürdés hiányzott. Tovább haladva, ámulva néztem a strandok közelében a szebbnél szebb lányokat. A Tamás csak néha-néha, mert ő majd mindent kedvesen elmesél élete párjának, de hát ezt, hogy mondja el neki?
A lányok is jól érezték magukat, Siófokon kikötöttek a strand előtti parkolóban, ott ez is ingyenes, sétáltak, aztán futottak utánunk. Annyira azért nem, mert csak Fenyvesen értek utol. Igaz, elméletileg mi a Tamással már ekkor teljesítettük az egész távot, mert az ő - mármint az Éva - váltó nélküli biciklijét, annyit kellett hajtani, mintha már Keszthelyen lennénk, nekem meg a fenekem fájt már annyira. A büfénél merített bátorság és az esőtől való félelem újra nyeregbe parancsolt bennünket. Most aztán mindent beleadtunk. Lett is eredmény, a lányoknak nem sokáig kellett Berényben ácsorogni a parkolóban. Addigra az eső is odaért, Tamás engedett a jó szónak, bepakolt a kocsiba. Én csak ruhát cseréltem, gondoltam még gyorsabban hajtok, mint a cigány, aki úgy menekült meg a vihar elöl, hogy a lovát nógatta, és csak a hátsó saraglya lett vizes. Hát igen, csakhogy a nyári zápor Keszthely felöl jött, velem szembe. Így Berény végén stoppolásra adtam fejem. Szerencsém volt. Gézának megesett a szíve rajtam. A kocsiból még láttuk, hogy az utazás csak most lett volna színes az utolsó tíz km-en, a sok esőköpeny tarkára festette az úton tovább kerekező társak sokaságát. Az ötórai teát már itthon kortyolgattuk.
Hát így ért véget az első Balaton kerülő túránk. Meg fogadkozással, hogy nem várunk mi egy évet az újabb túrára, majd mi megmutatjuk...!!
Kezdődik a tervezés, lista összeállítása, hogy most már mire van tényleg szükség, vagy azokra is. Kezdődik a Kati gyógyítgatása is, sebeit kenegetem, testén, lelkén...
Sok lejtőt és erős hátszelet egy újabb úthoz mindnyájunknak! Aki velünk akar jönni, jelentkezzen! Ezen az úton életben maradtunk. Hála Istennek!
Keszthely 2007-05-28 boroskároly
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-07-17 20:37:00
Ki Vagy Te? Csupa kisbetűs v e n d é g , írásaim örök olvasója??
Hízelgő, hogy ennyit látogatsz, vagy ne bízzam el magam??? Nekem összesen csak húsz ehhez hasonló levelem van, most ismerkedem a költői levél fogalmával, vagy nem is tudom ezek mik??? ÜDv BK