Csak akkor hagyj majd magamra,
ha szívem nem dobban már mellkasomban,
ha nem halhatok bele hiányodba,
ha mindegy lesz majd számomra,
ki szeretett, és ki nem szeretett,
s ki volt az, ki utamon kísért
amikor én, már semmit sem érzek
csak akkor menj, és hagyj magamra végleg.
De addig, maradj! Maradnod kell,
hisz szereteted az, mi éltet engem
nélküled úgyis, lassan elsorvadnék
szenvednék, folyton csak szenvednék
majd hiányodba,úgy is belehalnék.
Ne kelljen mindezt megszenvednem
ha szeretsz, megóvsz ettől engem
s míg a szívem dobban, addig maradsz
utána, már magamra hagyhatsz...