Miért is kellene keserűen élnem?
Talán, mert születtem, s
Tocsogtam a vérben?
Talán, mert elesve,
Térdem felsebeztem?
Talán, mert csalódtam,
Hitben, szerelemben?
Talán, mert a senkik
Mindig arra vágytak,
És szívből remélték,
Hogy majd megaláznak?
Talán, mert volt arra
Számolatlan eset,
Hogy elromlott minden,
Ami csak lehetett?
Talán, mert a testem,
Golyó, srapnel tépte?
Talán, mert napalmból
Rohantam ki, égve?
Talán, mert anyámmal
Vadul összevesztem,
S magammal békülni,
Évekig nem mertem?
Talán, mert lányomnak,
Ahhoz támadt kedve,
S úgy meredt rám néha,
Mint egy idegenre?
Talán, mert üldöztek, s
Száműztek hazámból,
S idegenként éltem,
Idegenben távol?
Tán, mert elrabolták
Minden rangom, címem?
Talán, mert bűnöm volt,
Mit szolgáltam híven?
Talán, mert mi igaz,
Mindazért kiállva,
Nemet mondtam, minden
Alávalóságra?
Talán, mert nem hajlott,
Csak roppant gerincem,
S inkább vállaltam, hogy
Éhezzek a nincsben?
Talán, mert meghaltak
Hű társak, barátok?
Talán, mert a mocsok
Bírja a világot?

De bennem, ez mind nincs.
Mindez nem én vagyok,
Szétnézek, s élvezem
A ragyogó napot.
Nincs keserű, fásult
Megnyugvás lelkemben,
Csak azért, mert mások
Elültetnék bennem,
Vesztett küzdelmektől
Új harcokra vágyok,
Hitem abban van, hogy
Mindig talpraállok,
És nincsen félelmem,
Bár biztosan tudom,
Hogy háborúm végén
Legyőznek, s elbukom.