A szél papírszemeteket görgetett végig az utcán: Elhasznált vonaljegyeket, az Unió, és a környezetszennyezés elleni röplapokat és szakadozott ingyenújságokat. Néha egy autó húzott el nagy sebességgel a fenti autóúton. Ezek négyen ott álltak lent a parton, az egyik rozsdás kerítésrúdra felnyársalt döglött foxi körül, kezükben hegyes nyársak, valamelyik nyaralóból lophatták talán. –Te következel, Szarka. –mondta Nád, a vezér. –Ki a kutya? –Hogy ki a kutya? –Szarka marokra fogta a nyársát, és a döglött kutyához lépett. –Az a szemét, mocskos rendőr, aki nem engedte, hogy este focizzunk, és elvette a labdánkat! –Magasba emelte a kezét, majd a tetembe döfte a nyársat. –Most te jössz, Karesz – mondta Nád. –Ki a kutya? –Karesz döfésre emelte a nyársát, és a dög felé fordult. De ki legyen a kutya? Valami komolyabbat kéne, nem olyan gyerekeset, mint Szarka. Olyat kéne mondani, amitől ezeknek itt tátva marad a szájuk. Hogy időt nyerjen, torkaszakadtából ordított, és szökellve ugrált a kutya körül, ahogyan azt az indiános filmeken látta. –Hogy ki a kutya? A rohadt kommunisták! Vesszenek a vörösök! –Belevágta a nyársat a kutyába, és úgy nézett körül, mint aki biztosan tudja, olyat mondott, amiért felnéznek majd rá. –Jól van. –bólintott Nád. – Megcsináltad. Markora fogta a nyársát, és a dög mellé lépett. –Kérdezz nekem, Karesz! Az kajánul elvigyorodott. –Ki a kutya? –Nád megállt a felnyársalt tetem előtt, lassan felemelte a nyársát, és két kézzel, teljes erővel a kutyába döfött. – Kriszta! Az a szemét ribanc! Aki csak nagyobbakkal sétálgat a Margit Szigeten! Az a kutya! Minden szitoknál újra is újra beledöfött a dögbe. Mikor befejezte lihegett, és zavarosak voltak a szemei. Csönd volt egy fél percig. –Te nem játszol, öcsi? – törte meg a csendet Nád, és ellépett a kerítésrúdtól. –Neked is van lándzsád, fejezd be te. –Rendben van. –mondta a legkisebb. Lassan a kutyához lépett, eldobta a nyársát és puszta kézzel esett neki. Megragadta a bal kezével, jobbal pedig ütötte, ahogyan csak bírta. –Hogy ki a kutya? Az apám meg az anyám. Azok a szemetek, azok a rohadt szemetek! Átölelte a dögöt mintha valóban az anyja lenne és sírva fakadt. A másik három mozdulatlanul, megdöbbenve nézte őket. Mindegyikük tudta, öcsi szülei meghaltak három nappal ezelőtt, mikor robbanás volt az izzógyárban. Tizenkét órát dolgoztak aznap, a nagy meleget és a túlterhelést azonban az egyik gázcső nem bírta, és elpattant, pont mellettük.