Odaát voltam
nem egész holtan,
ahol a fényben testesült a lélek
és áttetsző lepléről emlékek
hullottak szanaszét,
s mint koldus az ezüstpénzt
kapkodták apró kis férgek.

Tán engem is téptek,
de bennem már nem volt érző ideg,
mert testemet hideg
zúzmara lepte el.

Odaát voltam
ahol a távolban
lobbanó fényektől megriadt paripák
vad szívdobbanását
lüktette a szél,
nem volt se nyár se tél
csak a holt világ
mutatta meg magát!.

Ne félj, ne félj kiabált suttogva
áttetsző lelkeknek zümmögő kórusa
és én nem aggódtam.

Odaát voltam
ahonnan gyorsan
eltűnik aki még teheti s van benne
egy kevés életerő,
de menekülő
ösztönöm hiába ösztökélt,
nem remélt örömmel töltött el az a világ,
s mint gyermek a cirkuszi csuda-csodát !

Csak bámultam boldogan
fájdalmak nélkül és végre már mankótlan
élveztem az öröm dús illatát.

Odaát jártam
ahová vágytam
de könyörtelen kezek
életre vertek, mint
szökött rabot a porkoláb.
Bordáim roppantak,
tüdőmbe pumpáltak
rengeteg dúsított lélegzetet,
hát nem lehetett maradnom odaát.

Most fájdalmak kínoznak
megint csak tovább,
kínoznak tovább.