Egy évtizeddel ezelőtt,
Még századik halálom elött,
Történt, hogy elkapott a hév.
Majd nem maradt más csak vér.

Mindig is más voltam mint a többiek.
Ők átlagosak voltak és ördögiek.
Ujjal mutogattak, hogy ott különc.
Majd rámnéztek undorral, hogy micsoda gönc.
Rímek előre tartalom nem lényeg vallom én.
Ilyen az élet, kegyetlen és kemény.
Legjobb sportoló, jó tanuló, mindig hangzott.
S közben a pedagóg szívébe félelem honolt.
Mert félünk bizony az ismeretlentől,
s ha netán valami jobb is nálunk hát megesz
a sárga irigység.

Egész pici korom óta nap mint nap megöltek, hol jobban hol kevésbé. Boldogságot csak izelítőként kaptam, hogy megtudjam mitől eshetek el. Jó lapokat kaptam, csak az volt a baj hogy mindenki tudta, mert pókerarcot nem adtak. Ha kezet nyújtottam, hát leszakították karom.Ha szerettem valamit, hát szemem elött égették porrá. Ha megpróbáltam szeretni, hát csotányhoz nem illő helyet kaptam cipőik talpán. Ha elvetették a súlykot, s haragra gyúltam, hát menekültek mint a mérgezett egér. Aztán ma már. Ha kérdeznek hazudok, ha szeretnek félreállok, ha gyűlölnek imádom őket, ha ismerkedni akarnak, vagy csak próbára tenni, hát azonnal félelmet ébresztük silány emberlétükbe.

Egy évtizede szerettem valakit, de ő nem. Jött a sátán, tüzes hintón mérgezett gyümölcsökkel nyomában halál, majd borral kínált.Borát kiöntöttem majd kardot rántottam és lesúlytottam, ő kardot rántott és lesúlytott.
1997-et írunk. Vagy nem? Talán 2008at? Mintha csak tegnap lett volna.
Ilyen az élet.