Feltöltve: 2007-06-09 12:23:46
Megtekintve: 6119
Hogy megértsék
Tanitsuk meg a gyermekeket gondolkodni úgy hogy megértsék...
Térjünk egy pillanatra vissza a tárgyra. Mert ha ez igaz akkor ez mégis egy érdekes olvasmány.
Talán a Jung sem jutott idáig, nem ezt célozta meg. Sem a nevelés példamutatással sem a tudatos közösségi nevelés nem ád semmiféle töbletet az oktatásban sem. Talán itt külömbséget kell tenni a nevelés és az oktatás között. Az okatás célja ugyanis egyirányú.
Nevezzük ezt: Két svéd tanár reformjának.
Két fontos kérdést tettek fel maguknak amelyeket fontosnak tartottak a gyakorlati munkájuk során feltenni. Itt most csak az elsôt fogom ismertetni mert egy helyzetképet/kiindulóképet ad arról ahogy ôk ezt látják. És hogy ehhez kell viszonyitani az esetleges változtatás jelentöségét.
Az elsô kérdés: Hogyan kellene tudni gondolkodni a diákoknak ahhoz hogy megértsék azt amit megkell tanulniuk?
Az írók abból indulnak ki hogy a gondolat és a megértés szorosan kapcsolódik egymáshoz mialatt a gyakorlati munka azt találta hogy különbözô gondolkodásmóddal találkozott. Ennek semmi köze egy uniformizált módu nevelés megoldása elsajátításahoz/propagálásához. Pl egy fizikai feladat megodása ugyanis egy sajátos uniformizált gondolkodást követel. Az oktatás oda kell hogy irányuljon megértsék és azt csak egyfélképpen elfogadhatóan lehet.(A nevelés általában egy szélesebb körben történik, itt nem arról van szó).
Eddig egy negatív fajta válasszal intettük félre a problémát - mondják - egy tanuló képessége tekintetében, arról szólva hogy egy tanuló mit tud(képes) vagy sem. Mintha fejlödésük egy kötött természetes folyamat - a fejlödés különbözô szakaszában - lenne, amely határokat szabna hogy mit lehet követelni az egyes diáktól és mit nem. Ezek a gondolatok meghatározzták az elérhetô eredmény célját is.
Ha nemérti akkor hagyjuk amig megjön az esze, a határokat ugyanis nemlehet túllépni. Persze hogy nôl majd az esze de túl lassan, gyorsabban is mehetne és ennek a tudata(kulcsa) vezette öket ahhoz a metódushoz ahol célpontba allítják a gondolkodás képességének a javítását.
Ezt a képességet, hogy gondolkodni tudni ahhoz hogy megértsék az anyagot, látták/tapasztalták a csocialis és a kulturális háttér jelentette; ott szerezték meg. Tehát nem egy természetes fejlôdés eredménye csupán.
Természetesnek vettük azt is, hogy a normálgörbe szóródása a tanulók tulajdonságait tekinteve is (nemcsak a biologiai...) természetes. Vagy okos a gyerek vagy nem, vagy intelligens vagy nem és pont vége. Mindegyik normalisan lett eltérô.
Ez a felfogás már ezennel elavult. A tanulók gondolatképességét kell és lehet tehát javítani és ezzel megkönnyihetjük számukra az anyag megértését.
És ez pedig lehetséges. A könyv ismerteti a módját.
Térjünk egy pillanatra vissza a tárgyra. Mert ha ez igaz akkor ez mégis egy érdekes olvasmány.
Talán a Jung sem jutott idáig, nem ezt célozta meg. Sem a nevelés példamutatással sem a tudatos közösségi nevelés nem ád semmiféle töbletet az oktatásban sem. Talán itt külömbséget kell tenni a nevelés és az oktatás között. Az okatás célja ugyanis egyirányú.
Nevezzük ezt: Két svéd tanár reformjának.
Két fontos kérdést tettek fel maguknak amelyeket fontosnak tartottak a gyakorlati munkájuk során feltenni. Itt most csak az elsôt fogom ismertetni mert egy helyzetképet/kiindulóképet ad arról ahogy ôk ezt látják. És hogy ehhez kell viszonyitani az esetleges változtatás jelentöségét.
Az elsô kérdés: Hogyan kellene tudni gondolkodni a diákoknak ahhoz hogy megértsék azt amit megkell tanulniuk?
Az írók abból indulnak ki hogy a gondolat és a megértés szorosan kapcsolódik egymáshoz mialatt a gyakorlati munka azt találta hogy különbözô gondolkodásmóddal találkozott. Ennek semmi köze egy uniformizált módu nevelés megoldása elsajátításahoz/propagálásához. Pl egy fizikai feladat megodása ugyanis egy sajátos uniformizált gondolkodást követel. Az oktatás oda kell hogy irányuljon megértsék és azt csak egyfélképpen elfogadhatóan lehet.(A nevelés általában egy szélesebb körben történik, itt nem arról van szó).
Eddig egy negatív fajta válasszal intettük félre a problémát - mondják - egy tanuló képessége tekintetében, arról szólva hogy egy tanuló mit tud(képes) vagy sem. Mintha fejlödésük egy kötött természetes folyamat - a fejlödés különbözô szakaszában - lenne, amely határokat szabna hogy mit lehet követelni az egyes diáktól és mit nem. Ezek a gondolatok meghatározzták az elérhetô eredmény célját is.
Ha nemérti akkor hagyjuk amig megjön az esze, a határokat ugyanis nemlehet túllépni. Persze hogy nôl majd az esze de túl lassan, gyorsabban is mehetne és ennek a tudata(kulcsa) vezette öket ahhoz a metódushoz ahol célpontba allítják a gondolkodás képességének a javítását.
Ezt a képességet, hogy gondolkodni tudni ahhoz hogy megértsék az anyagot, látták/tapasztalták a csocialis és a kulturális háttér jelentette; ott szerezték meg. Tehát nem egy természetes fejlôdés eredménye csupán.
Természetesnek vettük azt is, hogy a normálgörbe szóródása a tanulók tulajdonságait tekinteve is (nemcsak a biologiai...) természetes. Vagy okos a gyerek vagy nem, vagy intelligens vagy nem és pont vége. Mindegyik normalisan lett eltérô.
Ez a felfogás már ezennel elavult. A tanulók gondolatképességét kell és lehet tehát javítani és ezzel megkönnyihetjük számukra az anyag megértését.
És ez pedig lehetséges. A könyv ismerteti a módját.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
