Ha a Hold az égre kúszik,
s fényét teríti a Földre,
akkor bújok ki az ágyból,
s felmászok a hegytetőre!

Fel kell másznom, mert vonz a Hold,
s bár a sok FA RÁCSot alkot,
egyre feljebb, egyre jobban
a hegyorom felé tartok.

Úgy érzem, hogy LÁTHATATLAN
társak követnek csendesen.
Borzongás fut végig rajtam
de megyek tovább esztelen.

MESÉLt nekem kiskoromban
anyám félelmetes mesét.
SŰRŰ erdő mélyén egykor
egy herceg vitte kedvesét.

A fák között árnyak jártak,
surranva lesték jöttüket.
Rég várták már, hogy mikor JÖN
friss vér, csökkentve böjtjüket.

A herceg a bajt megsejtve
előhúzza fényes kardját.
De késő, már éles karmok,
s hegyes fogak tépik, marják.

"Fuss, kedvesem!" - szól a lánynak.
S a lány borzadva álldogál.
Földbe gyökerezett lábbal
menekvő utat nem talál.

A herceg a földre hullva
eszméletlenül elterül.
Kedvesére rusnya férgek
támadnak, ő sem menekül.

És álmomban néha látom
a farkasemberek hadát,
hogy a fák közt lesben állva
várják az újabb vacsorát.

De mikor a hegyre mászom,
zaklatottan és dohogva,
ha felébresztenek, nem tudom
hogy kerültem az oromra!:-)