Egyszer láttalak
s nem tudlak feledni azóta
ha arra járok, amerre jártam,
mikor megláttalak
az útmenti virágokról
Te jutsz eszembe újra…
s a nap aranyozta
szirmokkal ékes út
mily kietlen nélküled!
Egyszer láttalak
s nem tudlak feledni azóta
kérem az eget: hadd lássalak újra

Aztán egy nap megint szembe jöttél
s szívemben ismét felragyogott a nap…
most azon tűnődtem
vajon a hangod milyen lehet
s hogy meghallhassam,
most azért kértem az eget
Aztán úgy hozta a sors:
szóba eredtél velem
s hangod, mint kristályok csengése,
olyan volt
tízezer fülemüle között
nincs egy sem, ki szebben dalolna
ahogy szád csak szóra nyitod

Egyszer hallottam a hangod
és nem tudom feledni azóta
bárcsak újra hallhatnám
– s hallottam újra.
Most már azt kívántam tudni
milyen vagy ölelni
ajkad hogyan csókol
s milyen bőröd illata
– mohóságom nézd el; de Hölgyem:
vedd csak elismerésnek ezt!
Azt kívánom tudni
milyen ismerni Téged
és minden hibáddal
– ha van, ha nincs –
az önkívületig szeretni…
…