Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, melyet Únkáriának neveztek. Éldegélt ott egy Átlagjankó nevezetű ember, már, persze, ha az "éldegélést", mint fogalmat, kissé tágabban értelmezzük, hogy ezen átlagos Jankó léte is beleférjen.
Mondták egyszer Fentről Átlagjankónak:
- Örvendezz! Fizetésed felbruttósítjuk, nem kapsz ugyan többet, mint eddig, de minden hamispapíron többet mutat majd, ideálisan nominálisan. No és megkapod a büszke címet: Adózó Unkárpolgár!
Megörült Átlagjankó, rohant ünnepelni, kurjongatni, tapsolni, zászlót lobogtatni. Kezdi utólérni a Szerencse!
Kezdte is! Hamarosan a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!" is teljesen megvalósult. Átlagjankó szabadon, Ferdeszemű Ferkóval teljes egyenlőségben megvehette volna a gyárat, ahol dolgozott, ha történetesen lett volna erre pénze és befolyása, vagy, no, legalább ilyen testvére, aki segít ebben. Ámde nem volt ilyen testvére sem, így az operettbeli "ciróka, maróka" nem nála teljesült. Sebaj! Megvette a gyárat Ferdeszemű Ferkó, akit nem így hívtak valójában, de akinek nem tetszik ez a név, az hívhatja Bélkinyúzó Benedeknek is. Liberális vagyok én, megengedem!
Ferdeszemű Ferkó egyébként nagyon udvarias és olykor igen vidám fickó volt. Különösen két dolog vidámította: az, amikor iszonyú nagy profitra tett szert, meg az, amikor a rabszolgaság eltörléséről olvasott. Utóbbi esetben jókorákat röhögött.
Élt-éldegélt tovább Átlagjankó és időnként sietett ünnepelni, kurjongatni, tapsolni, zászlót lobogtatni. Volt is miért! Únkária igen vigyázott az ő biztonságára, nagy területekre jutottak harapós farkaskutyák, hatalmas szöges- és szögtelen drótos kerítések, meg biztonsági őrök. Samu Bácsi is küldött olykor valamit a tengerentúlról Únkáriának, ha mást nem, hát fizetési felszólítást. Az is valami, ha egyébként a semminél sokkal kevesebb is!
Adózott Átlagjankó, nem is tehetett mást, ha egyszer - vállalkozása nem lévén - nem vállalkozhatott arra amire Únkária csilicsalibácsis és hasonlóan, de hölgyesen furfangosai. Néha ugyan eltűnődött, miközben soványka, de éppen ezért egészséges kenyérvacsoráját majszolgatta: nem túlzás, hogy neki, mint Adózó Únkárpolgárnak, még a körösztanyja térdkalácsa után is adóznia kell?! Fentről azonban elmagyarázták, hogy a körösztanyja térdkalácsánál érvényesül a deform, amelyiknek kell a reform, hiszen körösztanyjánál ott van már a kor, - jöjjön az új reformkor!
Megörült e magyarázatnak Átlagjankó, rohant ünnepelni, kurjongatni, tapsolni, zászlót lobogtatni. Tette ezt oly nagy lelkesedéssel, akár csak egykori kutyaszerbiázó ősei. Még Ferdeszemű Ferkót is meghatotta, aki jól megjátszott szimpátiából e napon díszúnkáriás ruhába öltözött, bár egyes igazmondó rossznyelvek szerint csak pofátlan reklámcélból, hogy mások bélkinyúzásával kissé megrongálódott imidzsét javítsa.
Közben Únkária egyre népszerűbb lett a nagyvilágban, vagy legalábbis a szűkebb kis világban, ott, a béka köldöke alatt. Überalles Úr hatszázezer tonna lyukas műanyag zacskót küldött ajándékba, Jódlizó Jancsi pedig nemes egyszerűséggel csak le a gatyáját, - és a Drágarábalába folyócskába bele a folyadékát, szabadon! Egy másik szomszéd először csak szívdöglesztően szerelmes szavakat akart küldeni, de azután kitett magáért és a Tisztaösszevisszatisza vizébe öntötte aranyat érő haldöglesztőjét. Csoda-e, hogy Átlagjankó e sikerek láttán felvidámodott: rohant ünnepelni, kurjongatni, tapsolni, zászlót lobogtatni? Sőt, még szerény lakát is felbüszkezászlósította. Volt miért!
Önök is el szeretnének utazni Únkáriába, kedves és kedvetlen Olvasóim? Nem csodálom. Ott lehet ám igazán tanulmányozni az Észt, még akkor is, ha valaki nem lett (mivel, ahogy hallom, a letteknek sem lett abból több, így rájuk is nagyon ráfér!). Gondolják csak el: ha ott, Únkáriában, egy ilyen nagyeszűnek, mint Átlagjankó, ennyi esze van, milyen sok lehet egy átlagon alulinak!