Itt még nyaktilóm élesíted serényen,
De amott már ragyog rám a fényed,
Mégis bocsánatkérésem kéred..
Nekem a kérés nagyszégyen,
Bocsáss meg úgyis, ha nem kérem...
Mert én vagyok a semmibe öltözött minden...
Egy gondolat vagyok, amit a szél elsöpör,
Ha nem ölel körül, csak gyötör...
Kezed pihentető tenyere vagyok,
Ki, utánad-érted sóvároghatok.
A szíved vagyok, egy dobbanásod,
Kacajod, sóhajod, vallomásod.
A tükröd, melyben a legszebb arcvonásod,
S az ágyad, melyben álmodod álmod.
Tomboló viharod, mely szivárványt szül,
Vágyad-véred mely hozzám szökni készül.
Engedd hát szabadjára őket, a teremtőket,
Hadd békítsék össze
Az eget, a vizet, a tüzet és a földet.