Behúnyt szemem világa
tarka játék
villanó multamból
derűs ajándék,
a megroggyant tölgy,
az árnyék,
ahol kislányként állok jómagam,
röppenő boldogan
keresem a fa odvát
ahová kincsem helyezhetem,
egy gyűrött szentképből oltárt,
üvegtörmelékből ragasztott mécsest,
szikrázóan fényest,
ami nem lobog, de világít
ha a nap ráhint néhány fénysugarat.
Még elrebegem fohászomat:

Vigyázz Uram az utazóra,
érjen célhoz harangszóra,
ne érje őt vihar, se kár!
Mert tudod Uram mindenkit vár
valahol valaki,
ne engedd elkerülni
a találkozást .

Nem lelted akit vártál ?
kár, hogy nem arra jártál !