Talán elhűl az ősi világ eme puszta bűn láttán
Mi ifjak vérét, hazánk ősi képét emészti fel.
Ami mindig volt, csupán megváltozott,
Nem hiszek én ebben, bűnös itt élő, s a holt.
Új uraknak tetszését kivívni dicső tett lett, volt?

Tenéktek az élvezet, mi tejjel mézzel folyó kánaán
Orrotok előtt lassan baljósan lecsepeg,
S izzó halmotokba beletúr a délceg
Szabadság eszményét hirdető ronda rút végzet.
Rémes képek, tüzes dalok, fájdalmat, szenvedést immár kéjből is kaphattok.

Nagy úr itt a módi, hív, taszít, elvesz, s elkerít.
Mi minap volt, csupán szánalmas elnyűtt ócska rím.
Ezt hirdeti ő, kegyes dölyfös zsarnok,
S ki ellenáll az áruló! Gaztevő! S nyápic ócska dalnok.
Szívem legmélyéből víg vadság vonaglik.

Ki magam is őt szolgálom, de belátni csak vajúdva látom.
Gonosz hadak állanak íme lelkünk szent küszöbén,
S ha túllépik: jaj nekem! Rettentő rémálom.
Egyre csak őrá gondolok, ki bajban is derűt hoz.
Eszemmel, és testemmel, szívemmel, és lelkemmel
Mindig és mindenkor: Ó hazám! Légy bátor!

2007.05.27.