Hímes tojás, a szürkén átderengő
fény, már lassan pirosba készülő,
fűszál-hálóból mosolygó ajándék, -
hol vagy te múlt, elrejtőzött idő?

Hol vagytok ti, reggeli madárhangok,
melyeken égő ezüst csend ragyog?
Szélvitte csillag? Csodálkozó égbolt?
Világom végén ülök, hallgatok.

Hímes tojás, volt-öröm, vesztes ének, -
együtt vagytok nagy álomkék szemen:
öröm bánattal végleg kéz a kézben,
s a tőr szívemben, - az is gyermekem.

Feltámadás? Feltámadhat az ember?
Feltámadáshoz a hit túl kevés.
Az ember nem más: áldozati bárány, -
s a késnek közönyös a bégetés.

Hímes tojás, mi haggyunk hitet, vágyat,
s nézzük csupán, amíg a zöld szalad,
hogy lángarany tükörben mint ígérget
öröklétet hízelgő pillanat!

Mi emlékezzünk a kedves kezekre,
melyek dajkáltak, díszt adtak reád,
Hímes Tojás, - múló, törékeny Szépség!
..de Szépség nélkül mit ér a világ?!