Az idő prése alatt
Nyögöm a szavakat,
Hátamon
Hegyeket cipelek,
Mellkasomon
Keresztet viselek,
Rogyadozó lábakkal
Hozzád megyek,
Kézuszonyaimmal
Óceánokat átszelek.
A Hold ezüstje fagyaszt,
A Nap aranya perzsel, éget.
Mikor kerül már a kék égre
Felhőzet, támad fel a szél,
Ki hozzám beszél,
Hajamba túr,
Ruhámat tépázza.
Jön a vihar úr,
Őt nem vártam,
A képembe vágja,
Rongy vagyok!
Jégesővel csapkod,
Tűznyilait szórja,
Dörögve habzsolja
A csendet.
Félek! Féltelek!
Téged kereslek.
Add a kezed,
Itt az enyém
Fogd szorosan,
Szíved remeg
Vérpirosan.
Már olvadunk egybe
A villámkoromban,
Meghúzódunk
Egy temetőárokban,
Még egy csókot,
Éltető balzsamot
Lopok Tőled.
A sír tátong,
Már ránk ront,
Nyirkos hideg leheletét
Tarkódon érzed.
Mi ez?
Riadtan kérded..
A végzet, vagy az élet?
Azt felelem: ilyen az Élet!