Nos, hát összejöttünk, harminchét év után.
Nézem a "néniket" és csak állok sután.
A "bácsik" között is kevés az ismerős.
Ezért talán nem én, az idő felelős.

"Szervusz! Megismersz még? Tudod, hogy ki vagyok?"
"Persze! Csak a neved...! Az nem jön valahogy!"
"Jaj, hát te is itt vagy? Mit csinálsz? S családod?"
"Nézd! Itt ez a fénykép!"-"Gyönyörű a lányod!"

S lassan eltűnnek a harminchét esztendő
karcolta vonások, és más jön most elő!
Pont, mint akkor régen az iskolapadban,
vagy kint a folyosón, netán az udvarban.

Egykori gesztusok felelevenednek,
és az "öregekből" fiatalok lesznek.
Ugratgatjuk egymást, ahogyan akkor rég.
Előtolul minden apró, pici emlék.

De az óra ketyeg, eltelik az este
Olyan gyorsan szaladt, hogy észre se vettem.
Felszedelőzködünk, címeket cserélünk,
Találkozzunk többször! Persze, ha még élünk!