Petőfi Sándorunkat, a Nemzet Sándorát, egyből megismertem amikor szobánkba lépett.Nem lepődtem meg, egyrészt azért, mert én is Hungarian vagyok, így nem lepődöm meg semmin, másrészt azért, mert tudtam: a holtak vissza-visszajárnak a Hungarian történelemből.Sajnos, túlságosan is, de ezúttal számomra váratlanul kedves vendég érkezett.Igyekeztem leplezni az oldalán fityegő csinos, nemzetiszín bojttal ékes kard iránti irígységem /versein nincs mit irígyelnem, olyasféléket magam is írok/.
- Világszabadság! - köszönt a Nagy Költő, aki ezzel rögvest elárulta mennyire nincs tisztában a jelenlegi politikai helyzettel.
- Viszont kívánom, ha nem is aktuális - válaszoltam.Samu Bá’ úgy tartja: megártana a túl nagy szabadság a mai világban a mai világnak!
A Nagy Költő értetlenül nézett rám, szemlátomást mit sem tudott Szakállas Uncle Samu Bácsiról. Hiába, akármily kis idő is az a százötvenegynéhány év, azalatt igencsak nagyra nőhet egy Samu nevű nyurga gyerek.
Feleségem, akit érdekelnek a politikai csemegék és más színészpletykák, rögtön megrohanta a sírbóljöttet: hogy s mint volt valójában az a híres afférja az akkori hadügyminiszterrel? Fiam sem maradt szótlan: ő azt szerette volna megtudni milyen messzire lövegelt ki Gábor Áron nótáskedvű rézágyúja és rendszerint húzták vagy tólták..
A család többi tagjával közöltem: ez a Nagy Sándor, aki hadvezéri nagysándornak kicsike ugyan, de költősándornak világóriási, hozzám jött, hogy beszéljen velem, mint költő, a költővel, mint tegnapi szabadságért küzdő a mai szabadságvágyóval, mint férfi a férfival /utóbbin a férfias igazságkeresést értem, tapintatos vagyok ám én, dehogy firtatom kis kalandját a szépséges romaleányzóval, amit még a romák sem feszegetnek és bájos felesége is - igaz, mit sem tudván erről - szenderegni hagyott!/.
Jól gondoltam mindezt.A Nagy Költő kezében ott volt a híres "Tizenkét pont" kinyomtatott
szövege, eredeti papíron, eredeti nyomdafestékkel és eredeti sajtóhibával.Kiderült: arra kíváncsi, hogy mi valósult meg ezen pontokból és pont tőlem, Hungary utolsó mohikánjától, azaz igazmondójától akarja megtudni.Hát nagy költő, nagy költő, morfondíroztam magamban, de még a nagy költőt is sírba viheti a túl nagy tudás.Igaz, ha ő már egyszer úgyis odakerült..Petőfi szigorú, választ követelő szemekkel máris rámutatott az első pontra.Nevetni kezdtem:
- "Sajtó szabadság a censura eltörlésével?!" Komolyan gondoltátok ezt, ti kis márciusidusi túlhevülők?! A cenzúra eltörlésével még nem lesz szabad a sajtó, ilyen intézkedéssel kitörölheti a fenekét! A sajtót megveszi a..no, ki sem merem mondani ki, te nagy és hevesvérű magyar, azután a félmillió példányszámos rabságnapilapok ellenében pofázhat akármit az a kétszázötvenpéldányos ellenlapocska! Mán ez így vagyon, ha a vagyon..
Némi elégtétellel láttam, hogy a kis naív hűdeokos Nagy Költő meghökken.Ám összeszedte magát és kérdő tekintettel mutatott a második pontra: "Felelős ministerium Buda-Pesten."
- Az van, komám, az van.. - veregettem vállon költőtársam.Csak az a nagy kérdés: kinek felelős? Ez nincs részletezve, ugye, ebben a pontocskátokban?! Elfelejtettétek: az ördög a részletekben van.Pontosabban: Hungaryban ott is.
Petőfi arca elkomorodott.Megszántam.Fel akartam vidítani:
- Ám az évenkénti országgyűlés Pesten, az, kérlek, nem csupán teljesítődött, hanem túlteljesítődött.Az van, folyamatosan, bár a nép már erősen unja amikor az a jóvágású bajuszos férfi vagy az a kis nyeszlett szemüveges kölyök nagyhangon kioktatja a kormányt, a kormány pedig visszafricskáz, habár inkább visszabicskázni szeretne..A képviselők is unják e hajcihőt, rendszerint meglógnak az ülésekről, ha nem éppen a saját lóvéjükről van szó. Szerintem elég volna országgyűlés négyévenként egyszer, és nem is Pesten, hanem inkább kis házban Kicsitmocskosmocsoládon, a Házat pedig bérbe lehetne adni..
Sándorunk e tréfás megjegyzésen nem tudta: nevessen-e vagy sírjon.Ám saját egykori képviselőválasztási buktijára gondolt, amely után hazaküldték lekvárosbuktára, ráadásul védőkisérettel, nehogy szeretett népe meghívja vasvillásreggelire.Igy végülis féligsetréfás szavaimon elmosolyodott.Ám én már láttam: nem kerülhetem ki a többi ponttal kapcsolatos márciusi vallomást sem.Ez az én sorstalan sorsom, ráadásul hiába írnám meg, nem lenne már időm kivárni a Nobel díjat.
- A törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben? - folytattam.No, az nem áll rosszul, ha valaki el tud jutni a Törvényig, mert akkor már sok lehetősége van, még az Alkotmánybírósághoz vagy a Jóistenhez is fellebezhet.Csak hát, tudod, ez a mai szegény, nyomorult jobbágynépség nehezen jut el panaszával a Törvény elé, rögös az út odáig, pénz kell ám ahhoz, így az Egyenlőség..
A Nagy Költő szeme haragosan villogott.Feleségem, aki mániákusan fél a mennydörgéstől, ijedten csukta be az ablakot.
- Mi követeltük: „Urbéri viszonyok megszüntetése.” Nem teljesült?! - dörgött rám a Nemzet Pétája, mintha én lennék e pont témafelelőse.
- Rosszul tettétek! - vágtam vissza, némi ingerültséggel.Éppenhogy „úrbéri viszonyok” kellenének!Ezzel szemben manapság bérszinten koldusproletárbéri viszonyok vannak!Lehet, persze, hogy az urak félreértették követelésetek..
Petőfi úr erre csüggedten leült, kínálás nélkül, a komputerem előtti rozzant székre.Most vettem csak észre tapintatlanságom.Feleségem sokkal figyelmesebb volt nálam, borral telt palackot hozott be tálcán, két öblös pohárral.
- No, igyunk! - javasoltam.Első nyomtatásban megjelent versed, A borozó, aratta a legnagyobb sikert műveid közül, legalább is itt, magyarhonban, Petrovicskám! E versed tanácsát valóban megfogadták a magyarok! Már több mint nyolcszázezer bizonyos fokig iszákos Hungarian van Kismagyarországon, igaz, sokan pálinkát is vedelnek..Hopplá! Jó ötletem támadt: én is írok egy verset A pálinkázó címmel.Teszek rá nemzetiszín pántlikát..
A Nagy Költő ivott a borból, igaz, egyelőre csak három pohárral.Költői terveim szemlátomást nem érdekelték, inkább a "közös teherviselés" iránt kezdett tudakolódzni.
- Az teljesült, teljesült.. - nyugtatgattam.Igaz, a tehereloszlás kicsit egyenetlen, mivel a teherből a szegénységet színlelő gazdag nagy- és középvállalkozók viselik az „r” betűt, a szegénységet gyakorló köznép pedig a „tehe”-tet.Tudod, számomra kicsit furcsa ezek után, hogy előbbiek mint üdülhetnek oly gyakran a Kanári szigeteken, dehát az Adóhatóságot ez nem nagyon érdekli, előbb veszi az ki a közrabszolga zsebéből a félkrajcárkát, mint a vállalkozók zsákjából azt a sok digidugi napóleon aranyat.. márcsak ilyen irányba ható ez a hatóság..no, mint a hatóságok többsége..megszokhattuk!
- No és a Nemzeti Bank? - kérdezte a Nagy Költő, miközben megreccsent alatta a szék.
- Az van, az van.. sőt, még szaporodott is! Egész csomó bankfia, banklánya, bankunokája, bankdédunokája van, persze, nem tudom, hogy utóbbiak mennyire nemzetiek - nem én tartom a bankot! - hiszen globális világnyelven beszélnek, titkosösszevisszakarattyolnak.. Persze, a legjobb bankcsaládban is akad egy kis csalafintaság, bankvita, bankbotrányocska.. Khüm! Ká! end Há! Úgy látszik, kissé berekedtem..
Sándorunk a palack nyakára hágott, jobb kedve kerekedett.Figyelmes feleségem hozott egy kis utánpótlást: két újabb üveg bort, Csalafintarozmaring- és Képviselőkgyöngye-márkájút, meg nemzetiszín szendvicseket, amelyeken pirospaprika volt fehér zsírral, meg zöldhagymával.A paprika, igaz, a múltkor vásárolt élelmiszermérgezettből származott, amit a tévében is hirdettek, de, gondoltam, Petőfinek ez édesmindegy, úgyis megy vissza a sírba, nekem meg, annyi méreg mellett, eggyel több vagy kevesebb mindegy már, főleg, ha a szendvicseket mind udvariasan meg is hagyom a vendégnek..A bor hatása alatt elmagyaráztam nagy költőtársamnak, hogy nem kell elkeserednie, ez és az megvalósult a márciusi Tizenkét Pontból, például "nemzeti őrsereg" vigyázza árgus szemekkel kinek mennyi konc jut a húsosfazékból, igaz, csak fent őrseregeskedik, ám lent erre úgy sincsen szükség, hiszen konc sincsen..A külföldi katonákat elvitték tőlünk, ahogy Ők követelték, igaz, a NATO Szerződés alapján bármikor visszahozhatják, de legyen nyugodt, nem hozzák vissza, csak akkor, ha minket, vagy a közelünkben valakit bombázni kell, de most, hogy Boszniával így kibosztak, majdnem szent a béke..Magyar katonáinkat pedig részben már visszahozták külföldről és egészben, azt a részét pedig, amelyiket nem, bármikor visszahozhatják, akár részekben is visszahozhatnak bárkit, esetleg sok aprócska részletben, ha azok az átokfajzat terroristák túl sok robbanóanyagot használnak fel..No és még valamit: az „Esküttszék, képviselet egyenlőség alapján” szintén megvalósult, bárkinek kínálnak bársonyszéket, az kész megesküdni bármire, ebben oly nagy a politikusok közötti faarckép-viseleti egyenlőség!
Utóbbi féljóhírek hallatán a Nagy Nemzetköltő látszólag kezdett megvígasztalódni, de hirtelen felhördült:
- ...s az "Unio Erdéllyel?!"
- Az előkészületben, ha kicsit csavaroseszű székely módra is.. - magyaráztam. Mi már unióban vagyunk az Európai Unióval, és Románia - várhatóan a közeljövőben - szintén beuniózik oda.Lehet, hogy ez nem pont az az unió, amit Ti, hevesvérű Márciusi Ifjoncok, egykor elképzeltetek, de szegény ember európauniós vízzel főz, bármilyen is lesz a főztje!
A Nagy Költő már megette az összes nemzetiszín szendvicset és alaposan beborozott, egyre inkább kezdett hasonlítani első nyomtatásban megjelent versének, A borozónak, szerzőjéhez, de azért még - poharát magasra emelvén - indulatosan megjegyezte:
- Azt is követeltük: „A’ Politikai status foglyok szabadon bocsátassanak”! Szabadon bocsájtattak?! Már megbocsáss, Barátom, ha csak így, karakános magyarsággal-egyenességgel rákérdezek!
Én is iszogattam már, s a borhatás alatt vállára csaptam:
- Ó, Te Apostol, ugye, ilyesfajta kényes dolgokat nem kérdezgettél az apóstól?
Kénytelen vagyok visszakérdezni: hát mi a csuda az a Szabadság, amiről verseidben szónokoltál? Nézz jól körül, ha már ideiglenesen itt állomásozol új sírhazádból! Hát szabadság ez, ami itt van?!
A Nagy Költő ezen a viszontkérdésen igencsak eltűnődött.Tűnődés után felállt, szó nélkül kezet csókolt feleségemnek, majd fiam vállára tette a kezét:
- Jól jegyezd meg, ifjú, akit úgy érdekel az a gáboráronos rézágyú: egyetlen rézágyúval nem lehet háborút nyerni, bármennyire kivágja is a gyalogság, meg a lovasság a rezet!
E mély bölcsesség engem nagyon meghatott.Mekkora haditudomány!Nem hiába léptette elő Bem tábornok századosból őrnaggyá! Búcsúzóul kezet ráztam a Nagy Költővel, aki ezt követően gyalog távozott a kilencedik emeletről, mivel a felvonó vonakodott levinni őt.Érthető: ez egy óvatos felvonó, és a Nagy Költő nem tudott egyértelmű választ adni neki arra a kérdésre: mai definíciók szerint ő bal- vagy jobboldali szimpatizáns-e.
Utólag jutott eszembe: elfelejtettem megkérdezni hallhatatlan halott költőtársamtól, hogy végülis hol van a sírja?
- Biztosan ott van, ahol a magyar és a világszabadsággé - morfondíroztam magamban. Egyébként jobb, ha sírjának helyét jótékony homály fedi, hiszen vannak olyanok is, akik ugyancsak fura, sőt kissé morbid ízlésű hobbinak hódolnak: sírgyalázók.Bár kétségtelen, hogy nem ez a legkárosabb szabadidős tevékenység, ám az olyan különcök, mint én is, meglehetősen viszolyognak tőle.