Dereng a messzeségben a piszkosszürke ég.
Felcihelődik az öreg Nap, kinéz a peremén.
Az ezüst Hold félreáll, átadja helyét.
Tudja, hiába kérlelné az öreget: Ne még!

A vén impresszionista előkotorja ecsetét.
Még ragyog rajta a tegnapi alkonypír maradéka.
Kis piszok rakódott rá az éjjel. Lepöcköli róla.
Új festékbe mártja, kihagyja most a feketét.

Halványkék csíkot húz vízszintesen,
apró fényimpulzusokkal cifrázza,
s hirtelen előtör élesen.

Valahonnan az űrből hozzácsap egy kis bíbort,
majd szikrázó arannyal pásztázza,
s élénkpirossal írja a szignót.